2014. október 20., hétfő

7. fejezet

Chester

Újabb órák teltek várakozással. Úgy tűnt, ez lett az életünk az utóbbi napokba. Várni valami hírre, hogy túlélte e Summer az újabb műtétet.
"- Ez nem egy film, te buta." Milyen igaza volt. Ha az életünk egy kibaszott film lett volna, azután, hogy levették a lélegeztető gépről, és felébresztették a mesterséges kómából öt nappal a baleset után, csodás gyógyulás következett volna a számára. Felfedezte volna, hogy többre vagyok jó, mint észvesztő szexre, aztán jött volna a boldogan éltek, míg meg nem haltak.
De sajnos ez a rohadt valóság volt, az életünknek csak egy újabb fejezete, amiben ő folyton a halál közelébe került, én pedig kint ültem, és várakoztam, hogy van túléli e a következő negyvennyolc órát.
- Tudtam, hogy összetöröd a szívét, de nem gondoltam volna, hogy fizikailag is össze fogod. - nézett rám Pars átható szemekkel. Mióta kiborult megérkezésekor, egy szót se szólt hozzám. Ezt a mondatot akkor vágta a fejemhez, amikor egy pillanatot kettesben maradtunk a várószobába.
- Nem értem miről beszélsz... - fordítottam felé a tekintetem. - a szívét illetően.
- Tényleg nem? - felvonta íves szemöldökét, ajka szomorú vigyorba torzult. - Hülyébb vagy, mint gondoltam.
- Köszi, de tényleg! - csattantam fel. - Csak erre van szükségem. Az állandó vádjaidra. Azt hiszed nem tudom, hogy miattam van itt? Hogy én tettem ezt vele? Minden rohadt pillanatban csak erre tudok gondolni, és legszívesebben messzire rohannék, hogy soha a büdös kurva életbe ne kelljen szembesülnöm azzal, mit tettem vele. Viszont akkor soha nem tudnám meg, hogy jobban van e, és nem nézhetném őt órákon át, miközben a kedvenc zenéit teszem fel neki abba a rohadt kórterembe, és hallom a gép pittyegését, amelyik jelzi, hogy a szíve még dobog. Úgyhogy lassan elég lesz belőled Pars. - a végére már kiabáltam, és magamat is megleptem vele. Minden dühöm rá zúdítottam, és még közel sem volt vége a mondókámnak. - Ahelyett, hogy az én kicseszett dolgaimmal törődsz, rendezd el a sajátjaidat, mondjuk Briannel. Mert ez ugye egészséges ami köztetek van, igaz? Prédikálsz itt, mint egy kibaszott angyal, holott mindig összetöröd egy kicsit a legjobb barátom szívét, amikor visszautasítod, hogy több legyen köztetek, mint szex. Fogd be a kibaszott lepcses pofád mostantól.
Egy ököl lendült az arcomba, és a padlóra küldött.
Éreztem, hogy az ajkam felhasad, a agyam pedig lüktetni kezdett abban a pillanatban, ahogy a fejem a linóleumnak csapódott. Felpillantva Brian alakja tornyosult felém.
- Ne merj vele így beszélni bazdmeg! - a hangja halk volt, de fenyegető. - Csak azért mert egy pöcs vagy, és basztad a húgom, hogy aztán rám hivatkozva semmit se akarj tőle, ne Parson töltsd ki, mert nem állok meg ennyinél és a szart is kiverem belőled Ches.
Tátott szájjal bámultam rá, és hálát adtam, amiért Summer szülei nem voltak ott, hogy lássák, és hallják Briant.
- Tudtad? - tápászkodtam fel a földről, és egyenesen a legjobb barátom elé álltam.
- Persze, hogy tudtam te fasz. Kislány kora óta istenít téged, és amint felnőtt, és nő lett belőle állandóan utánad ment, míg te úgy tettél, mintha észre se vennéd. Csak egy idióta nem vette észre, azaz te! Tudtam, hogy nálunk voltál és mikor voltál ott, mert Summer olyan boldog volt, mint még soha. És ezt tényleg úgy értsd, hogy soha, amióta anyáék hazahozták. Csak te tudtad olyan boldoggá tenni.
- Miért nem mondtál semmit?
- Azt hittem rájössz magadtól, kinyílik végre a szemed, és észreveszed, hogy nem érdekel, hogy mit csináltok, amíg boldog.
Mintha zöld jelzést kaptam volna, a szívem örült vágtába kezdett, és remény töltött el. Aztán azonnal szerte is foszlott, mivel gőzünk se volt, mi van Summerrel a műtőben. Ketté akartam belülről hasítva. A felismerés, hogy vele lehetnék, de mégse lehetek, mert élet és halál között lebeg órák óta iszonyatosan feldühített.
Egyetlen szó nélkül kiviharzottam a szobából és a kijárat felé vettem az irányt. Hallottam, ahogy Brian a nevemet mondja mögöttem, de nem érdekelt. A számba dugtam egy cigit, meggyújtottam majd fogtam egy taxit. A sofőr engedelmeskedett, amikor mondtam neki, hogy minél előbb a Mountain Drivon kell lennem. Amint odaértünk, kipattantam a kocsiból, és nagy léptekkel betértem a Larouseba, ami egyetemi éveink alatt a törzshelyünkké vált. Tömve volt aznap este, én pedig a bárpult felé törtem át a tömegen.
Az érzéseim össze vissza kavarogtak. Jóformán ki se tettem a lábam a kórházból a baleset óta, aztán mikor megtettem, egyenesen egy bárba mentem, hogy leigyam magam. Na ki egy csődtömeg fasz, ha nem én?
Tessa volt a pultban, és amint meglátott szomorúan elmosolyodott. Tudtam, hogy tudja, mi történt, viszont jó volt, hogy nem szólt semmit, csak elém tolt egy duplát jéggel. Gyorsan felhajtottam és kértem a következőt.
- Nincs jobban? - simított végig a karomon.
Megráztam a fejem, a szám pedig erősen összeszorítottam, hogy ki ne boruljak teljesen.
- El van baszva minden, Tess. - felhajtottam egy újabb pohár whiskeyt, és kezdtem érezni a jótékony hatásait. A bensőmben tomboló vihar kicsit elcsendesedett.
- Az a sok minden helyre fog jönni Ches. Csak ne add fel a reményt. - sötétbarna szemei melegséget és megértést árasztottak.
- Beszélni akarok vele. El akarok neki mindent mondani. Brian nem bánná, ha velem lenne. Én vele akarok lenni. Mindig is akartam, de féltem attól, hogy mit szólna Bria. Most, hogy tudom, nem érdekli, ha a húgával járok, kurvára nem tudom neki elmondani.
- Ahelyett, hogy leiszod magad, húzd vissza a segged a kórházba, és legyél mellette. Ezt megteheted Benett, úgyhogy ne itt sajnáltasd magad. Tudod, hogy imádlak, meg azt is amikor itt lógtok, de nem most van itt az ideje ennek. - barna szemei villogtak a halvány neon fényben, és tudtam, hogy igaza van. Vissza kell mennem, hogy ott legyek vele.
- Csak öt perce jöttem.
- Pont elég volt öt percig nézni a szenvedő pofádat. - vont vállat Tess. - Arra van az ajtó. - mutatott a kijárat felé. - Gyerünk te hülye. Ott a helyed.
Szó nélkül felálltam, puszit nyomtam az arcára és megfogadtam a tanácsát. Sík ideg voltam, mire visszaértem a kórházba.
- Végre. - szólalt meg Brian, amint beléptem az ajtón.
- Bocs Pars, seggfej voltam. - fordultam a lány felé, aki felhúzott lábakkal ült a kórházi széken. Szemei vörösek voltak, maradék sminkje az arcán volt szétfolyva.
- Nincs baj. Te se haragudj. Túl nagy a szám néha.
- Ezzel nem vitatkozok. - ledobtam magam egy székre, aztán csend telepedett a szobára, amit én törtem meg. - Van valami fejlemény?
- Kihozták a műtőből, újra a szobájába van. Megint mesterséges kómában. A szíve megállt a műtét alatt. - Brian hangja tárgyilagos volt, és hideg, te tudtam, hogy így rejti el az érzéseit. - Több mint öt percen keresztül halott volt Ches.
Pars irányából szívszorító sírás hallatszott. A legjobb haverom azonnal ott termett, és átölelte. Egymás támaszai voltak, nekem pedig nem volt senkim. Hihetetlen módon, az apámat akartam, de neki dolgoznia kellett, úgyhogy nem tudott velem lenni minden percben. Pedig jó lett volna. Mióta józan volt, szoros lett a kapcsolatunk, és ő volt az én támaszom. Meg persze Summer, de ő akkor nem volt éppen alkalmas arra, hogy kitomboljam neki magam.
- Rendbe fog jönni. - nem kérdeztem, kijelentettem. Így kellett lennie. Megbeszélni valónk volt, méghozzá sok megbeszélnivalónk.
- Ha így is lesz Ches, mi lesz vele? Ebbe azt hiszem nem nagyon gondoltunk bele.
- Hogy hogy mi lesz vele? Élni fog.
- Milyen életet? - láttam, hogy Brian a fejét ingatja. - Az egyetemen szakot kell módosítania, mert az, hogy táncoljon valaha még egyszer, szinte ki van zárva. Örülünk, ha járni fog tudni. Az egyetem belement, hogy ha innen kikerül, bármelyik szakra átmehessen. Anyáék azt intézték egész nap. De én tudom, hogy nem fogja akarni. A tánc az élete. Emlékszel, mikor egy kis időre abbahagyta? Teljesen megvadult. Olyan volt, mint egy kitörésre kész vulkán, addig nem nyugodott, míg valami hülyeséget nem csinált. Félek Ches. Ő a kishúgom, és ismerem, és félek mi lesz vele.
- Erre egyenlőre ne gondoljunk. - ráztam meg a fejem. Persze, hogy emlékeztem, milyen volt Summer, amikor abba akarta hagyni a táncolást. Ő ott tombolja ki magát, az az ő igazi szenvedélye, és ha abbahagyja, vagy ebben az esetben, abba kell hagynia... Én is féltem.
- Pedig kéne.
- Nem, nem kéne. Én itt leszek neki, ti itt lesztek neki, a szüleitek az összes barátja, akik napok óta küldik a hülye virágokat meg ajándékokat, mind itt lesznek neki. Megoldjuk. Egyenlőre élje túl. Ez a cél, nem?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése