Chester
- Lassíts Ches! - nem bírtam ráfigyelni. Rég elöntötte az agyamat a szar, és emiatt semmire se koncentráltam. Hallottam, hogy felzokog mellettem, erre rápillantottam. Tényleg egy ezred másodperc volt az egész. Egy kibaszott oldalra tekintés, majd vissza az útra.
Láttam, hogy közeledik, de képtelen voltam lassítani. A kocsim ezer darabra robbant körülöttünk.
Éles sikoly hallatszott mellettem, a fejemben visszhangzott még percekig, de csak bénultam ültem a volán mögött. A lábam beszorult és alig bírtam megmozdítani. Még néhány perc és a fejem kitisztult annyira, hogy magam mellé nézzek.
A világ megállt körülöttem abban a pillanatban, ahogy megláttam a szétzúzott arcát. Üvegszilánkok voltak mindenütt, rajta és benne, szeme üvegesen meredt előre, de nagy nehezen pislogott egyet.
- Summer... - a hangom reszelős volt, a szám kiszáradt, mintha vattát nyeltem volna. A lány nem válaszolt, továbbra is csak lassan pislogott, a fény, ami ott szokott ragyogni kétszínű szemében, teljesen eltűnt.
Hallottam, hogy emberek beszélnek kint mellettünk, de egy szavukat se értettem. Lassan lenéztem Summer testére, de a helyzet ott se volt jobb mint a fején. Apró teste vérben fürdött, és ez a kép beleégett az agyamba.
- A kurva életbe Summer! - már sokkal erősebb volt a hangom, és úgy tűnt érzékeli, hogy hozzá beszélek.
Próbáltam megmozdulni, és nagy nehezen sikerült teljes testemből felé fordulnom. A lábam könnyen kicsusszant a szétroncsolódott maradványok közül, most, hogy más szögbe próbáltam kihúzni.
- Nézz rám. - nagyon kicsit mozdult a feje, majd egy könnycsepp indult el a szeméből, de a tekintetét rám szegezte. - Tarts ki kislány! - meg akartam érinteni az arcát, de nem mertem. Féltem, hogy még jobban összetöröm, kárt teszek benne.
Az emberek még mindig beszéltek kint, valahonnan távolról mentők zaja hallatszott.
- Jön a segítség! Hallod Summer? - pislogott egy nagyobbat, amit igennek vettem.
Kinyitotta a száját, mintha kérdezni akarna valamit, aztán újra becsukta, majd megint ki és be. Végül erőtlen hang jött ki a torkából, amit egyetlen kérdés követett: - Meghalok?
Éreztem, hogy forró könnyen égetik a szemem. Az egész egy rossz álomnak tűnt, mintha semmi nem lenne igazi.
- Dehogy fogsz! - szóltam rá élesebben a kelleténél.
- Nem akarok meghalni. - suttogta, nekem pedig azt hiszem, akkor és ott, egy szétroncsolódott kocsiban, mellettem a nővel, akiért odáig voltam meg vissza kis srác korom óra, megszakadt a szívem.
- Nem fogsz. - óvatosan megfogtam a kezét, és megsimogattam. - Hallod kislány? Ne merj meghalni! - vadul ráztam a fejem, amitől iszonyatosan hasogatni kezdett.
Arra eszméltem, hogy feltépik a kocsi ajtaját, és kiabálni kezdenek. Rájuk akartam szólni, hogy fogják már be a pofájukat, mert szétrobban a fejem, de nem tudtam megszólalni csak magam mellett néztem az apró testet.
Summer keze eltűnt az enyémből. Ez tűnt fel legelsőnek a nagy kavarodásba. Valahol távol sikítást hallottam, majd különböző férfi és női hangokat, akik egymásnak kiabáltak.
- Újraélesztést! Gyerünk emberek, emeljétek a seggetek! - kiabálta egy mély hangú férfi.- Nem az öregek otthonába vagytok. - majd sokkal barátságosabban folytatta. - Tarts ki leányzó. - aztán újra a kiabálás. - Töltés háromszázra.
Közben engem is egy ágyra fektettek, ahonnan próbáltam felkelni, hogy lássam mi történik Summerel.
- Engedjen el basszameg! - förmedtem rá a mentősre. - Látnom kell!
- Nyugodjon meg. Ön sincs jó állapotba, ha mind a ketten jobban lesznek, majd láthatja a barátnőjét.
Nem javítottam ki, hogy nem a barátnőm, pedig akarnám, hogy az legyen, csak egy pöcs vagyok.
Lefeküdtem a hordágyra, és erőt vett rajtam a fáradtság és a fájdalom. Valahol a tudatot mélyén megszólalt egy hang, ami azt mondta: Ha mind a ketten jobban lesztek! De mi van ha ő nem lesz jobban?
Kicsit elcsendesült mindenki, majd újabb kiabálás kezdődött. A fejemben lévő fájdalomtól csillagok táncoltak a szemem előtt, és éreztem, hogy kezdem elveszteni az eszméletem, de egy mondatot, még tisztán sikerült meghallanom, amint a mély hangú férfi kiabált.
- Elveszítjük!
Ezután nem bántam, hogy elnyelt a sötétség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése