11. fejezet

Chester

A dolgok kezdtek felvenni egy adott ritmust, és úgy tűnt minden a helyére került.
Summer gyorsan gyógyult, amin az orvosok meglepődtek, de én nem. Ő egy igazi harcos volt, és ha el akart érni valamit, akkor azt meg is tette.
Minden estét együtt töltöttünk, vagy nála vagy nálam. Jó volt őt a karomba tartani, és éreztem, hogy a vad énem kezd háttérbe húzódni, bár sokszor kitöréssel fenyegetett. Mivel Summer rám parancsolt, eljártam bulizni a haverokkal, de mindig viszonylag hamar hazaértem. Nem tetszett a gondolat, hogy míg én leiszom magam, ő otthon ül egyedül.
A szex jó volt, pláne az első néhány hétben. Teljesen egymásra kattantunk, bár közel sem volt olyan féktelen a dolog, mint a baleset előtt. Vigyáztam, nehogy fájdalmat okozzak a lánynak, ő pedig elég nehézkesen mozgott. Óvtam még a széltől is,és mindig a sarkában voltam. Próbáltam valaki olyanná válni, aki nem egy hibbant, őrjöngő idióta, és illik Summerhöz, bár néha úgy láttam, nem igazán értékeli.
Már nem kellett neki mindenhez segítség, amit kifejezetten élvezett. Egyre jobban és jobban tudta használni a lábát. Sokszor fürödtem vele annak ellenére is, hogy megoldotta egyedül.
- Énekelsz nekem valamit? - pusziltam meg a füle mögötti érzékeny pontot, a kádba ülve.
- Mit szeretnél hallani? - kuncogott.
- Amihez kedved van.
- Szereted, amikor énekelek?
- Imádom. Főleg, ha csak nekem teszed. - a haját babráltam továbbra is. - A hajad is imádom.
- Mindig ezt mondod.
Bánatos dallamot kezdett dúdolni. Lassú volt, a hangja pedig füstösnek hatott. A csempék visszhangozták rekedt tónusát, és az egész bensőm elolvadt tőle. Lassanként felismertem a You and Tequila szövegét, amit a saját formájára alakított át.
- Te is megőrjítesz engem. - suttogtam, amikor befejezte az utolsó sort.
- Tudtad, hogy a dalok, amiket dúdolsz öntudatlanul, mélyen, a tudatalattidba élő érzéseidet közvetítik?
- Nem. Nem tudtam.
- Te is szoktál dúdolni.
- És miket?
- Nem ismerem őket. Nem is értem, azokat a borzalmas metál számokat, hogy lehet dúdolni, de neked sikerült. - őszintén felnevetett, ami az egyik kedvenc hangommá vált.
- Tudod már, mit szeretnél a következő évben tanulni kislány? - váltottam témát, mert ez foglalkoztatott egy ideje. Aggasztott, hogy nem fog újra suliba járni.
- Nem. Tudod, mit akarok. Azt amit eddig. A tánc volt az életem. Most kell egy új életcél.
Az a Summer, akit én ismertem, nem adta volna fel ilyen könnyen. Ez az új lány, néha nem is emlékeztetett önmagára. Csodásan éreztem magam vele, ugyan az a szexi, dögös, észvesztően gyönyörű nő volt,akiért megvesztem, de egyszerűen valami megváltozott benne. Valahogy kihunyt benne a fény.
Félre ne értsetek, ettől függetlenül teljesen a rabja voltam. Szerettem magamhoz ölelni, szeretkezni vele, vele együtt nevetni, megélni vele a napokat, de néhány hónap után a dolgok egyszerűen megváltoztak körülöttünk, és talán mi magunk is változtunk. Próbáltunk egymás mellett csiszolódni.

Itt kezdődik a mi igazi történetünk.
Egy idő után, újra pezsegni akartam. Fiatalnak érezni magam. Nem annak, aki Summer mellett lettem. Gyakran láttam rajta, hogy ő sem elégedett teljesen. Sokszor furcsán nézett rám, úgy, mintha nem is ismerne, és egy idő után én se éreztem magam teljesnek. Habár a bennem lévő fény nem hunyt ki, már csak pislákolt, és kezdtem megvadulni ettől. Érezni akartam, hogy élek, pedig éreztem, hogy szeretem a vörös kis csodámat. Mélyen a szívemben lassan bontakozott ki az érzés, és egyre erősebben éreztem, hogy egyszerűen őt szánta nekem a sors, még akkor is, ha nehéz időszakot éltünk. Menekülni akartam ezektől az érzésektől. Nem akartam magam átadni magam nekik, mert mikor utoljára egy nőt ennyire szerettem, az fogta magát, összepakolt és soha többé nem láttam. Pedig szerettem az anyámat, és borzalmasan ragaszkodtam hozzá. Állandóan rá voltam tapadva, mint a rágógumi, és próbáltam jó kisfiú lenni, olyan, akit megérdemel. Őt ez úgy tűnt, nem érdekelte, mert szó nélkül lelépett. Ezek még mindig mélyen érintettek, és valahogy Summerrel is ezt éreztem, ez az érzés megbénított. Megvadultam, és mindent elcsesztem. Talán nincs olyan, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak, vagy egyszerűen csak nekünk nem létezett a boldog végkifejlet, de valahol a kapcsolatunkban elvesztettük egymást, és minden bonyolulttá vált...


Summer

A rehabilitáció csodásan ment, és egyre jobban tudtam használni a lábam. Tudtam, hogy hamarosan újra régi önmagam leszek, és mindennél jobban akartam ezt.
Chester végig velem volt, és decemberre egész jól éreztem magam. A doki engedte, hogy újra vezessek, ami egy igazi élménynek bizonyult. A vezetés érzete, pont olyan volt, mint amikor megszereztem a jogsim. Egyszerűen szabadnak éreztem magam tőle. Újra önálló lettem, de akkor is elveszettnek éreztem magam. Az életem fenekestül felfordult, és nem tudtam merre tartok. Sokszor letört voltam, és egy egy éjszaka, amikor Chester kivételesen nem aludt velem, szabadjára eresztettem a bánatomat, amit az elvesztett dolgok miatt éreztem, és sírva aludtam el.
Egyik este, Chester elment bulizni, aminek kifejezetten örültem, mert furcsa volt akkoriban. Nem mondom, jól elvoltunk, és fülig bele voltam esve, de valahogy másnak tűnt. Óvatos volt, és gondoskodó. Megszűnt annak a vad, őrjöngő és tomboló önmagának lenni, akibe beleszerettem. Tiszta szívemből szerettem, de kezdtem egyre zavarodottabb lenni az érzései miatt.
Éjfél környékén SMSezett, hogy haza érkezett, és hogy másnap beszélünk, és hiányzok neki. Látni akartam, mert nekem is hiányzott, hogy mellettem legyen, ezért felöltöztem és úgy döntöttem, a belvárosba megyek, ahol a lakása volt, amit egy haverjával bérelt.
Kibicegtem az autóhoz a garázsba, mivel tökéletesnek közel se volt mondható a lábam, és útnak indultam.
Tudjátok van az az érzés, amikor tudjátok, hogy valami közeledik. Nem tudni, az jó vagy rossz e, egyszerűen csak a csontotokban érzitek. Egész úton valami ilyesmi kerülgetett, de még csak hasonlóra se számítottam, mint ami Ches lakásában fogadott.
A kulcsaimmal babráltam a kapuban, majd jobbra fordulva az első ajtót is kinyitottam, és már bent is voltam a lakásban. Azt kívántam, bárcsak ne lettem volna ott. Nyílt volna meg alattam a föld, és nyelt volna el teljesen.
A kanapén a pasim ölében egy szőke vadul hintáztatta a csípőjét, nyelvét Chester torkába dugdosta. A zene hangos volt, pia és cigi szaga lengett be mindent. Észre se vették, hogy ott vagyok, én pedig nem tudtam megszólalni. Néma könnyek folytak végig az arcomon, majd borzalmas düh és adrenalin árasztotta el az ereimet. A kis szőkében felismertem az egyik volt csoporttársamat, amitől még borzalmasabbá vált az egész helyzet, mivel tudta, hogy együtt vagyok Chesterrel. Attól függetlenül, hogy halasztottam, sokszor elkísértem őt a suliba, szóval nem volt kérdéses a dolog.
Úgy éreztem, másból sem állok, csak végtelen haragból. Beborított, mint egy sötét lepel, de csak figyeltem az eseményeket.
Chester átfordított a lányt, így most az alatta volt. Vadul tépték egymás ruháit. Pontosan olyan volt vele, amilyen velem kellett volna, hogy legyen. Féktelen. Vad. Tüzes.
A könnyeim egyre jobban ömlöttek, és egyszer csak, mint aki megérezte, hogy nézik, a barátom felpillantott. Kék szeme nagyra nyílt, és azonnal lepattant a csajtól.
- Hé, mi a...? - nem tudta befejezni a mondatot, mert Ches felém tartott, és vadul magyarázkodni kezdett.
- Summer... ó Summer.. ez nem. Bassza meg. - próbálta magára kapkodni a ruháit. - Nem az aminek látszik. Vagyis a kurva életbe, de az, de had magyarázzam meg.
Hozzám akart érni, de én elhúzódtam tőle. Undorodtam az előttem álló embertől.
A csaj a kanapén közben felkelt, és öltözni kezdett.
- Hagylak titeket, hogy megbeszéljétek. - el akart mellettem menni, de szerencsétlenségére akkora arca volt, hogy egy önelégült mosolyt még felém akart villantani, de nem tudta befejezni. Visszakézből akkora pofont adtam neki, hogy oldalra kapta a fejét, a szája felrepedt. - Hülye kurva! - sikította, nekem akart esni, de Chester kitette az ajtón egy szó nélkül, majd becsukta azt.
- Kicsim... - kezdte volna, de egy kézmozdulattal leintettem.
- El se kezd.- éreztem, hogy a hangom jeges, az arcomra undor ült ki, majd azt is elnyomtam magamban, és egyszerűen csak semlegesen néztem. Bezárkóztam, és belül jéggé dermedtem. - A szeretetet és a gyűlöletet csak egy vékony határ választja el egymástól. Ebben a pillanatban Chester, igazán és mélyen gyűlöllek, pont annyira, mint amennyire szerettelek.
Meg akarta fogni a karom, de én ellöktem magamtól.
- Undorodom tőled. Amit itt csináltál... - intettem körbe a kezemmel. - Jól jegyezd meg, amit most mondok. Ne merj hívni, ne üzenj, ne keress. Tartsd magad távol tőlem. Vége.
Sarkon fordultam, és kisántikáltam az ajtón, ő jött utánam és egyre csak beszélt.
- Kérlek, beszéljük meg. Summer, nem mehetsz el. Nem hagyhatsz el. - éreztem a száján az alkohol tömény illatát. - Én... Ittam, és hiányzott valami, és egyszerűen hibáztam. Kérlek kicsim.
Egy pillanatra se álltam meg. A szememből újra patakozni kezdtek a könnyek. Homályosan láttam, ahogy kilöktem a kaput, és a korlátot fogva lebicegtem a lépcsőn.
- Én szeretlek. - kiáltotta, hallottam a kétségbeesést a hangján.
Hónapok óta szerettem volna hallani tőle ezeket a szavakat, és abban a pillanatban úgy találtak szíven, mintha tőrt döftek volna belém.
- Ne hazudj. - megpördültem, amitől elvesztettem az egyensúlyom a jeges járdán, és térdre estem. Hatalmasat koppant a csontom a talajon, iszonyatosan fájdalom nyílalt az egész lábamba.
Chester hozzám rohant, fel akart segíteni, de én ellöktem, és hevesen kezdett rázni a zokogás.
- Ne érj hozzám! - ordítottam. - Rohadt szemét vagy. Gyűlöllek. Gyűlöllek Baszd Meg!
Talpra kecmeregtem és a kocsimhoz sántikáltam. Nem jött utánam, csak állt a járda közepén, és könnyektől csillogó szemmel nézett rám.
Egy utolsó pillantást vetettem rá, majd az útra kanyarodtam, és hazafelé vettem az irányt. Annyira fájt a lábam az eséstől, hogy út közbe meg kellett állnom, és pihenni vezetés közben.
Mire hazaértem, az őrület szélén álltam. Tombolni akartam, kiadni magamból mindazt a dühöt, ami bennem kavargott.
Brian szobájába mentem, és elvettem a baseball ütőjét, majd a szobámba vonultam vele. Ordítva vertem szét mindent amit értem, de elsősorban a közös képeinkre mértem ütéseket, ezután a kupáim képei következtek.
Mindent egyetlen mozdulattal lesöpörtem a polcokról és egyesével vertem szét őket. Az érmeimet szét dobáltam, a telefonomat, ami egyre csak csörgött, a falhoz vágtam. Egyszerűen képtelen voltam lenyugodni. Újra kezembe vettem az ütőt, és mindent, amit értem tönkretettem. A tévém darabokban hevert, a hifim, a laptopom, minden odaveszett a saját magam alkotott katasztrófában.
A fürdőbe mentem, és kerestem egy ollót, ami elég éles volt, hogy véghez vigyem a tervemet. Néhány vágás, és a hajam alig ért a vállamig. Mindent ott hagytam szétdobálva, és visszamentem a szobámba.
Elfogyott az erőm, és egyszerűen lekuporodtam a földre a törmelékek közé, és újabb zokogásban törtem ki.
Nem tudom, mennyi idő telt el, de egy erős kéz ért hozzám, amitől megrándultam.
- Cssst. - hallottam a bátyám hangját, aki a karjába kapott, és a szobájába cipelt.
Hozzá bújtam, mint egy kislány, és addig sírtam, míg nem volt több könnyem. Utána csak néztem ki a fejemből. Brian pedig nem szólt egy szót sem, csak átölelt, és várta, hogy jobban legyek. De nem lettem jobban.

10. fejezet

Summer

Az első lépések nagyon nehezek voltak. Úgy éreztem, mintha tőből ki akarnák szakítani a lábamat. Furcsa volt belegondolni, hogy tulajdonképpen csavarok tartanak össze a csípőmnél és szintén azok tartják helyén a lábamat.
- Már nem azért, de be fogok csipogni ezekkel a csavarokkal a reptéren? Mert akkor inkább soha nem hagyom el a várost, csak kocsival. - morogtam a fizioterápiás orvosomnak.
- Dehogy kedvesem. - mosolygott a cuki dokibácsi, majd a lábaim kezdte vizsgálni. Dr Lightennek csodás fekete haja volt, és zöldesbarna szemei értelmesen csillogtak. Átlagot termete, és izmos teste volt, biztos azért, hogy könnyen emelgesse az olyan szerencsétleneket, mint én. Nem egyszer kellett a földről összekaparnia, amikor elestem egy gyakorlat közben.
Egy fura szerkezet, ami a combomtól egészen a bokámig tartott, volt hivatott segíteni a járásom. Több mint két hónap telt el a baleset óta, és csak nemrégiben hagyhattam el a kerekesszéket, pedig már kezdtem hozzászokni, hogy ingyen fuvarom van mindenhova.
- Csinálja újra. Nyújtsa ki a lábát és nehezedjen rá. Muszáj egy kicsit terhelni, de közbe nyugodtan foghatja a korlátot.
Tettem amit mondott, közbe a fogamat csikorgattam a fájdalomtól.
- Ha így folytatom, mire újra használni tudom a lábam, kell egy jó fogorvos.
- Nem lesz mindig ilyen rossz.
- Tapasztalatból beszél? Vagy honnan ez a baromi nagy okosság? - csattantam fel, aztán meg is bántam. Nem az ő hibája volt, hogy kettőt nem tudtam magamtól lépni. Egyszerűen csak tehetetlennek éreztem magam. A saját testem rabja voltam.
- Van aki rosszabbul jár Summer. - felhúzta a farmerjét, amiben mindig volt, és láttam a protézist a lába helyén. Na erre nem számítottam. - Ne nézz ilyen rémülten, rég történt. Már hozzá szoktam. Motorbaleset, én jártam rosszabbul.
- Bocsánat, nem tudtam.
- Nincs gond. Csak tudd, hogy valaki szarabbul jár. - megvonta a vállát, mintha semmiség lenne az egész.
Tudom, hogy önző vagyok, de megvolt a saját nyomorom, és nekem ez tűnt a legrosszabbnak. Állandóan segítségre volt szükségem, még akkor is, ha pisilni akartam menni. Esténként, ahhoz, hogy megfürödjek, valakinek be kellett raknia a kádba, mint egy kisgyereket, majd mikor végeztem, ki kellett onnan szedni. Ezt általában Chester csinálta, amitől eleinte zavarban voltam, aztán kezdtem hozzászokni, hogy ő lett az önkéntes ápolóm. Hiába voltam meztelen előtte, úgy tűnt nem is érdekli a dolog. Fura volt köztünk az egész helyzet, de nem beszéltünk róla. Pedig én beszélni akartam, főleg a csókról, amit a kórházban váltottunk, de úgy tűnt szándékosan kerülni a témát.
- Az viszont tuti becsipog a reptéren. - mutattam a lábára.
- Ez valami megszállottság nálad? - nevetett.
- Szeretek utazgatni. - vontam vállat. - Szar lesz, ha meztelenre vetkőztetnek a reptér kellős közepén.
- Nem fognak. Orvosi fém tudod... Nem érzékeli a kapu.
- Akkor jó.
Végeztünk még néhány gyakorlatot, amik teljesen feleslegesek voltak, javulni nem javultam, aztán indulhattam végre utamra.
Halasztottam a suliba, úgyhogy igazából semmi dolgom nem volt. Anyáék nem örültek neki, de ahogy mindig, ebben is támogattak.
A mankóimmal kibicegtem a kórház ajtaján, és megláttam Chestert. A szívem hevesebben kezdett dobogni, ami persze hülyeség volt, mert szinte minden idejét velem töltötte a baleset óta. A hatása azonban sosem maradt el. Kész őrlet volt, akárhányszor meztelen bőrömhöz ért fürdéskor. A hormonjaim már nem csak tomboltak, őrjöngtek bennem.
Csillogó Mustangomnak dőlve várt. Ő használta a kocsim, tekintve, hogy én nem tudtam, az övé pedig összetört, teljesen kézenfekvő volt ez a megoldás. Úgy vezetett akár egy nyugdíjam, amitől a kicsikém mélyen belül sírt. Ezt az autót sebességre tervezték, nem pedig városnézésre.
- Szia szép lány. - mindig így köszönt, nekem pedig furcsa forróság áradt szét a testemből.
- Neked ez a szép? - hadonásztam az egyik mankómmal.
- A legszebb.
Horkantottam a válaszra, és megálltam közvetlen előtte.
- Hazudós. - végignéztem magamon, és mindennek láttam az elém táruló képet, csak szépnek nem. Aznap szűk farmert és vastag, majdnem a térdemig érő bordó kötött pulcsit viseltem, ami legalább a felét eltakarta annak a hatalmas fekete szerkezetnek, ami a lában tartotta. Bakancs volt rajtam, nyakam köré rózsaszín sálat tekertem. Az idő így tél derekán elég hideg volt, úgyhogy az összképet egy barna kabát egészítette ki. Indulás előtt sminkeltem egy kicsit, a hajam pedig lazán göndörödött a pink sapim alatt.
Láttam, hogy Chester is végigmér, és elégedettség suhant át az arcán.
- Nem hazudok.
- Na ja. Kinyitnád az ajtót inkább?
- Baj van Summer?
- Dehogy. Miért lenne? Alig várom, hogy otthon üljek és semmit se csináljak péntek este.
- Veled leszek este. - mosolyodott el.
- Akkor még jobb lesz. A lelkiismeret furdalásod arra kényszerít, hogy velem töltsd a péntek estét. Már sokkal jobban érzem magam.
- Nem a lelkiismeret furdalás teszi. - emelte fel a hangját. - Mégis mi a faszból gondolod, hogy így van?
- Mi másért lenne?
- Mert szeretek veled lenni? - kérdezett vissza.
- Oké.
- Így van Sumer.
- És azt is szereted, mikor pisilni kell kísérned? Vagy mikor, mivel nem tudom megemelni a kibaszott lábam, a kádba kell tenned?
- Az a kedvenc részem a napban.
Keserűen felkacagtam, de nem szóltam egy szót sem. Álltunk egymással szemben, és csomó kimondatlan dolog kavargott közöttünk.
- Nyisd ki azt a kurva ajtót. Elegem van ebből. Vigyél haza, és húzzál el bulizni, csajozni vagy amit akarsz. Nem akarom, hogy velem maradj ma este. - próbáltam ellökni az útból, de ő vállamra tette a kezét, és kényszerített, hogy egy helyben maradjak.
- Nem megyek sehova. Filmet fogunk nézni, rendelünk pizzát, és jól érezzük magunkat. Brian Parssal megy randizni, mint mostanság mindig., úgyhogy csak ketten leszünk.
Ja igen, elfelejtettem említeni, hogy mióta egy kicsit meghaltam, a bátyám és a legjobb barátnőm ráébredtek, hogy az élet eléggé rövid, és felesleges egymást kerülgetniük, úgyhogy normálisan randizni kezdtek. A szívemet melengette, hogy végre haladnak valamerre, ezért nem bántam, hogy kevesebbet láttam őket.
- Remek. - megkerülve Chestert, az autóhoz bicegtem. Rájöttem, hogy egyedül nem tudom hátra betenni a mankót, aztán beülni az anyósülésre. Könnyek kezdtek folyni a szememből tehetetlenségemben. Nem sírtam igazán eleinte, de aztán belelendültem a dologba, és zokogásba törtem ki.
- Summer. - ölelt át hátulról Chester.
- Nem tudok beszállni. Egyedül nem megy. - elhalt a hangom, és még jobban sírtam.
- Azért vagyok itt, hogy segítsek.
- De nem akarom, hogy segíts! Nem érted baszki? - szembefordultam vele, és láttam a döbbenetet az arcán, majd szomorúak lettek a vonásai. - Nem... Nem úgy értettem. Szeretem, hogy velem vagy, de egyedül akarok boldogulni. Azt akarom, hogy minden olyan legyen, mint régen.
Fejemet a széles mellkasnak döntöttem, és összekönnyeztem a bőrkabátját.
- Hamarosan olyan lesz. Hidd el kislány.
- Soha nem lesz olyan. - suttogtam.
- Igazad van. Ha újra rendesen tudsz majd járni, én akkor is veled leszek.
- De miért? - tettem fel a kérdést, ami egy ideje bennem kavargott. - Mi ez az egész Ches? Magyarázd meg, mert nem értem.
Csak nézett rám, láttam a szemében, hogy válaszolni készül, de végül nem tette.
- Gyere, menjünk haza.

Chester

Oké, tudom, hogy egy kibaszott beszari alak vagyok, de miután Summer felébredt, és kezdte magát jobban érezni, nem tudtam elmondani neki azokat az érzéseket, amik bennem kavarogtak. Úgy éreztem van elég gondolja nélkülem is, így hát csendbe maradtam. Pedig esküszöm, minden nap, amikor meztelen testét a kádba tettem, aztán ki is szedtem onnan, a farkam mereven állt, és azért veszekedett velem, persze csak képletesen, hogy dobjam le a ruháimat, és másszak be a lány mellé, fürdessem meg, aztán egy észvesztő szexben részesítsem. Persze sose tettem meg. Láttam rajta minden egyes este, hogy kínba van, és nem akartam tetézni. Próbálta magát takargatni előttem, nem is a teste miatt, mivel azt már láttam egy párszor, hanem a hegeket rejtegette, ami szinte az egész testét behálózta. Én így is tökéletesnek láttam, nem érdekeltek a hülye varratok, ő volt a leggyönyörűbb lány, de hiába mondtam neki, nem hitte el.
Azon a pénteken, miután hazavittem a fizioterápiáról, a szokásosnál is rosszabb volt a kedve. Nem tudtam semmi se tenni, amivel jobb kedvre derítsem, pedig próbálkoztam. Zenével, filmmel, pizzával, de mindent kedvtelenül csinált.
Tudtam, hogy válaszokat vár, hiszen minden kérdés ott kavargott a szemeiben, de egyszerűen nem voltam képes megadni neki azokat.
- Álmos vagyok. Segítenél? - tudtam, mekkora erőfeszítésébe telik segítséget kérni, pedig szívesen tettem, és addig is a közelébe lehettem.
Felvittem az emeletre, és segítettem neki leöltözni alulról. Mivel kizárt dolog volt, hogy behajlítsa a térdét, muszáj volt a nadrág kérdést valahogy nekem megoldani.
Fürdővizet engedtem, aztán újra Summer felé fordítottam a figyelmemet. Felülről már teljesen meztelen volt, gömbölyű cicijét nem fedte semmi. Mint minden este, egy pillanatra elállt a lélegzetem, de összeszedtem magam, és elé térdeltem.
Kigomboltam a szűk farmert, aztán eszembe jutott, hogy előbb a keretet kéne leszedni a lábáról. Óvatosan kicsatoltam, majd félretettem. Teljes figyelmem lekötötte a szűk farmer levarázsolása, amíg megtettem Summer a vállamba kapaszkodott. Vörös selyemtangát viselt, ami csak azért volt meglepő, mivel mióta kijött a kórházból megmaradt a pamut francia bugyiknál.
Felpillantottam rá, felemás szemei engem fürkésztek. Megvonta a vállát, mint aki tudja mire gondolok.
Ujjaimat a bugyiba akasztva lehúztam, majd azt is félredobtam, és egyetlen mozdulattal Summert felemelve betettem a kádba.
Elégedetten hümmögött, aztán kinyúlt a vízben, vörös haja szétterült körülötte.
- A kurva életbe! - mint egy őrült, tépem magamról a pólót, majd a gatyát az alsómmal együtt letoltam. Zokni szerencsére mióta megjöttünk nem volt rajtam, úgyhogy már be is pattanhattam volna a vízbe.
Megtorpantam, mert nem fértem el Summer mögött, ő pedig nem mozdult, csak döbbenten figyelt, amint álló cerkával ácsorgok a fürdőszobája közepén.
- Mit...
- Beengedsz?
Lassan előrébb ült, így pont mögé csusszanhattam. Olyan jó volt meztelen testéhez tapadni, hogy szinte már ettől majdnem felnyögtem.
Nem szólt egy szót sem, apró testét teljesen nekem döntötte, én pedig átkaroltam a hasánál fogva, hogy még szorosabban összetapadjunk.
Masszírozni kezdtem a vállát, majd a hátát, egyre csak lefelé haladva, míg el nem értem a testünk találkozását. Akkor előre csúsztattam a kezem, és a hasát simogattam körkörösen.
- Mit csinálunk? - lehelte alig hallhatóan.
- Amit eddig is kellett volna, ha nem vagyok egy balfasz.
Melleit a kezembe vettem, és masszíroztam a puha halmokat, amíg kéjesen fel nem nyögött.
- Ugye most nem húzod be a kéziféket?
- Hogy mi?
- Mindig azt csinálod. Egy lépés előre és úgy harminc darab hátra. - megvonta a vállát, amitől cicije is megmozdult a kezemben.
- Most nem tervezem.
Óvatosan két lába közé csúsztattam a kezem. A bőr csupasz volt, amin azért meglepődtem. Jelen állapotában, hogyan is volt képes végrehajtani a szőrtelenítés műveletét.
- Pars ismer egy jó szalont, ahol elég türelmesek voltak velem. - válaszolta meg a fel nem tett kérdésemet.
- Hmmm. - kényeztetni kezdtem, ő pedig egyre hangosabban lihegett. Körmeit a combomba vájta amikor elért a csúcsra, közben hangosan sikoltozott. - Imádom, hogy ilyen hangos vagy.
Miután kicsit megnyugodott a légzése, őt és magamat is alaposan megfürdettem, majd miután a derekamra kötöttem egy törölközőt fürdőlepedőbe csavarva a szobájába vittem Summert.
Apró teste elveszett a hatalmas ágyba, de én csak őt tudtam nézni. Szexeltünk már előtte, de sose éreztem ilyesmit. Ő volt a világegyetem közepe abban a pillanatban. Széthajtotta magán a törölközőt és csintalanul nézett rám. A tekintete bűnre csábított, de eleve bűnös lélek voltam, úgyhogy bármibe benne lettem volna vele.
Az ép lábát behajlította, és láttam, hogy a másikat is nagyon szeretné. Ez volt az a perc, amikor elgondolkodtam azon, hogyan is fogjuk végrehajtani ezt az egész műveletet. Az arca elkomorult, biztos ő is ezen filózott, de nem hagytam, hogy sokáig törje rajta gyönyörű buksiját. Mellé feküdtem, és hosszan, mélyen megcsókoltam.
- Olyan gyönyörű vagy. - a hangom reszelős volt a vágytól, amit iránta éreztem.
- Ha ilyen sokat mondod, el fogom hinni.
- Hidd csak el. - csókoltam bele a nyakába. - Mindig is gyönyörű voltál, és ez nem változott.
- Köszönöm. - félig oldalra fordult, vékony karjaival átfogta a nyakam, és ő kezdeményezte a következő csókot.
Nem tudtam betelni meztelen testének érintésével. Puha volt, és ott domborodott, ahol kell, olyan volt, mintha minden porcikája a kezembe illene.
- Nem lesz olyan egyszerű ez, mint régen Ches. - simogatta meg az arcomat.
- Nem szeretem az egyszerű dolgokat. - megfogtam a kézfejét, és belepusziltam a tenyerébe.
- Azt tudom. - finoman megcsókolta a fülem mögötti pontot, aztán beleharapott a cimpámba.
Egész testembe megremegtem. Apró kezét a törölközőm alá dugta, farkam már kőkemény volt, ő pedig fel-le simogatva kényeztetett.
- Állj fel. - suttogta a számba.
- Már állok bébi.
- Nem úúúúgy. - láttam, hogy egy kisit elpirult, ami ritka jelenség volt nála.
Tettem amit mondott, majd mikor kinyújtotta a kezét, őt is felhúztam.
- Hozz ide egy széket, rá akarom tenni a patám.
Ismét azt csináltam, amit kért. Kényelmesen rátette a lábát, majd kicsit közelebb csúszott az ágy széléhez.
- Gyere. - közelebb húzott, és ismét kezébe vette a szerszámon, ám ezúttal szája is bekapcsolódott a kényeztetésembe.
- Ez az Summer. De jó vagy bébi. - hajába markoltam, és pumpálni kezdtem. Imádtam, hogy egy mocskos ki ribanc az ágyban. Pont úgy szerette a szexet mint én. Nem voltak gátlásai, nem szégyenkezett, amiért durván szereti.
Kihúzódtam a szájából, mielőtt elmentem volna, és hanyatt döntöttem az ágyon, aztán feljebb toltam kicsit. Sérülései miatt, szinte teljesen korlátozva voltunk, de miután felhúztam az óvszert, sikerült megtalálni a megfelelő pozíciót. Tényleg nem volt könnyű, de minden nehézséget megért, hogy teljesen szétesett alattam. Vonaglott, sikoltozott, körmeit a hátamba vájta, majd a nevemet suttogva élvezett el, amivel engem is átlökött a peremen.
Nem feküdtem rá, mellé heveredtem és a karomba vontam.
- Mondanám, hogy nem kell maradnod, de hazugság lenne Chester. Maradnod kell. - pislogott rám fel álmos szemekkel.
- Nem is akartam elmenni. - pusziltam meg a homlokát.
- Mondtad már ezt, aztán nem tartottad be.
- Már minden más.
- Mégis mi minden?
- Minden. Te, én, a helyzet. Itt akarok maradni. Nem csak ma, holnap is és holnap után is, egészen addig, amíg engeded.
- Mit is akar ez jelenteni?
- Mindent.
- Régóta akarom azt a sok mindent. - a tetoválásaimmal játszadozott, és láttam a szemében, hogy a múlt képei peregnek előtte.
- Én is. Csak sokáig tartott rájönnöm.
- Örülök, hogy rájöttél.
- Én is. Főleg, ha így nézel.
- Hogy nézek? - vonta fel szépen ívelt szemöldökét.
- Cukin.
- Csak így tudok nézni, mert cuki vagyok. - vigyorodott el.
- Persze. Az vagy. - csavargatni kezdtem egy hajtincsét. - Sajnálom, ha megbántottalak.
- Már rég megbocsátottam. - puszilta meg az arcom.
- Tényleg?
- Igen. - bólintott egy nagyon, amivel megerősítette a szavait. - Majd ha nem leszek ilyen fáradt, mesélek.
- Miről fogsz mesélni?
- Arról, hogy te jártál az eszembe, mikor meghaltam egy kicsit.
Egész testembe megmerevedtem. Gyűlöltem arra gondolni, hogy majdnem teljesen elveszítettem.
- Az tényleg egy másik este témája legyen.
- Rendben Benett, majd máskor. Viszont ez most kicseszett jó.
- Mi?
- Pasim. - bökte meg a mellkasomat.
- Csajom. - megfogtam hátulról a fejét, és magamhoz húztam egy csókra.

9. fejezet

Summer

A kórházban töltött néhány hét, mármint, amit ébren töltöttem ott, szörnyű volt. A testem szét akart szakadni, viszont tökéletes volt körülöttem a sürgés forgás ahhoz, hogy elfelejtsem azt, ami majd a steril falakon kívül vár rám. Egyre több látogatóm volt, és ezzel egyenes arányban nőttek az ajándékok, csokik és virágcsokrok a szobámba. Mondjuk a csoki az jó volt, és tömtem is a fejembe rendesen, nem ám csak úgy hébe-hóba egy egy szemet, közbe pedig azon imádkoztam, hogy ne kerekedjek ki mint egy felfújt lufi a sok édességtől. Rendesen megjött az étvágyam is, és néha már kimoccantam kicsit, persze nem a lábamon, hanem úgy úrinő módjára tologattak a kórházban vagy a kertben a nővérek, alkalomadtán a bátyám, Pars vagy Chester végezték el ezt a feladatot.
Úgy nézett ki járásról szó sem lehet egy jó darabig, legalábbis addig tuti nem, míg össze nem forr a testem minden porcikája normálisan amit öltések tartottak össze. Bár a doki megnyugtatott, hogy nem maradnak majd hegeim, azért rendesen be voltam tojva a gondolattól, hogy úgy fogok kinézni mint Frankenstein női változata.
Tájékoztatásul közlöm, hogy a varratszedés, az szar dolog, és baromira csiklandoz is, meg persze majdnem kidobtam a taccsot, miközben azt az egymillió öltést kibuherálták belőlem., viszont nem nagyon reklamáltam, mert Chester végig a szobában volt, mert aranyos vagyok és megengedtem neki, hogy zöldülő fejjel nézze végig az egészet.
Mellesleg Chesterre terelve a témát, mert mégis csak a szerelmi életem az, ami fontos, vagy éppen annak a hiánya, vagy igazából azt se tudtam mi köztünk ez a fura, új dolog, tehát ő nagyon édes volt. Folyton körülöttem zsongott, zenét hallgattunk, és lazultunk csak úgy simán, mondjuk az kicsit feszélyezett, hogy az ágyhoz voltam kötve, de ezt hiszem, ettől eltekintve, örültem, hogy élek, és a nap fénypontja volt, ha vele lehetettem.
Sokat beszélgettünk, és megígérte, hogy ha hazamentem akkor se fog békén hagyni. Melegség áradt szét bennem, akárhányszor ilyeneket mondott.
Mióta felkeltem nem csókolt meg, akkor se értettem miért tette, hiszem nem volt kifejezetten olyan a kapcsolatunk, hogy azt megtehesse. Aztán betudtam annak, hogy örült, amiért nyitva is látja a szemem, nem csak egy kómással tud beszélgetni.
Tudtam, hogy felelősnek érzi magát, azért, mert kórházba kerültem, de nem értettem vele egyet. Oké, gyorsan vezetett, és ideges volt, de én is vezettem már úgy, százszor is talán, szóval nem tehetett róla. A halott sofőr, aki be volt piálva annál inkább, de rá se haragudtam. Ő megfizette a tette következményét, méghozzá kő keményen.

Szerda volt, a késő őszi nap besütött az ablakon, amitől az egész steril szoba ragyogott.
Magamba dúdolgattam, az ipodom a fülembe volt. Azon kaptam magam, hogy egyre hangosabban énekelek, és habár lehalkítottam magam, továbbra se hagytam abba. A lábaimat akartam mozgatni a zene ütemére, ami annyira megfogott, de rájöttem, hogy csak az egyiket tudom.
Azt hiszem, abban a pillanatban fogtam fel igazán, mit is jelent ez számomra. A doki elég jól elmagyarázta, milyen is lesz az életem ezután, pontosabban, hogy sok fizioterápia vár rám meg a többi, ami ilyenkor kell, hogy újra járjak. Optimizmussal néztem erre a dologra, mert nincs az a lábsérülés, ami megállíthatna abba, hogy táncoljak. Viszont akkor gondoltam bele először abba, hogy talán mégse tehetem soha többet. Végtelen szomorúság lett rajtam úttá. Ez azt jelentette volna, hogy szakot kell módosítanom, és úgy hallottam, ezt a szüleim már intézik. De mégis hova módosítsak? Mindig is táncolni akartam, és az, hogy ennek élhettem, a legcsodásabb dolog volt. Nem akartam mást csinálni. Semmi unalmasat. Táncolni akartam, és oktatni azt. Ez volt a célom.
Eldöntöttem, hogy rendbe fogok jönni, és kész. Nincs mese. Talán halasztok egy évet, amíg rehabilitáció alatt. Ezen pörögtek a gondolataim, amikor Chester megékezett. Berobbant az ajtón, mint a százkilencvenhét centijével. Brutálisan szexi volt aznap is. Fekete, szűk farmer, vastag kötött szürke pulcsi, felette bőrkabát és az elengedhetetlen bakancs.
- Szia szép lány. Jó dal. - utalt az általam énekelt számra, majd levágta a táskáját a komódra, hozzám lépett, és puszit nyomott a fejem búbjára.
- Szia. Tudtad, hogy minden nővérke csorgatja utánad a nyálad? Milyen volt az első nap újra a suliba?
- Először is, ez nem igaz, csak a nagy részük csorgatja. Másodszor:  Szar. Unalmas és szar. Bár sokan kérdezted rólad, megnyugtattam őket, hogy minden oké, még élsz, mert fasza csaj vagy, a nyelved még mindig csípős, szóval nagy baj nem lehet.
- Hát az jó. - az ipodomat kezdtem matatni, és mindenfelé néztem, csak rá nem. Én is az egyetemen akartam ülni, és azt akartam, hogy szar legyen meg unalmas, és én magam válaszolhassak rá, hogy mi a szitu velem.
- Mi a baj? - nyúlt az állam alá Ches, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- Én is ott akarok lenni. - vontam meg a vállam, aztán elrántottam a fejem.
- Hamarosan Summer. Mindennek eljön a maga ideje.
- Húú, de kibaszott bölcs valaki. - felhúztam az orrom, mert tudtam, hogy az imádja. - De ez sokára lesz, te buta.
- Tudod, hogy imádom, amikor ezt mondod?
- Mit? Hogy te buta?
- Azt. - bólintott, és mosolya a szokásosnál is kisfiúsabb volt.
- Miért is?
- Nem is azt imádom amit mondasz, hanem ahogy. Látom benned a szomszéd kislányt.
- Hát az kurva jó. - förmedtem rá, majd mérgembe az ipodot a mellettem lévő éjjeliszekrényre vágtam.
- Most mi a baj?
- Hogy a szomszéd kislánynak nézel. Az a baj. Felnőtt nő vagyok, ha nem vetted volna észre baszki! Nézz már egyszer az életben így rám. - magamat is megleptem a szavaimmal, sose voltam ilyen nyílt vele, leszámítva egy két alkalmat az ágyban.
Hirtelen az arcomba volt, lehelete a fülemet csiklandozta.
- Régóta nőként nézek rád. Rájöhettél volna. - megcsókolta a nyakam, amitől minden apró pihe a tarkómon égnek állt, a hormonjaim pedig azonnal megőrültek tőle.
- Hát nem jöttem rá. - nem mozdultam, de ő megtette helyettem. Visszahúzódott, mélyen a szemembe nézett, aztán lecsapott a számra.
Nem olyan finom kis puszi volt, mint amit ébredésnél kaptam, hanem durva csók, nyelvével szétfeszítette az ajkaim, kezét az arcomra csúsztatta, aztán a tarkómra, így tartotta a fejem, hogy el ne húzódjak. Mondjuk nem is akartam, de ez nem számított. Karjaimat a nyaka köré fontam, egyik kezemmel megtámasztottam a fejét, haját tépem, úgy húztam közelebb. Az íze finom volt, édes és cigitől füstös. Tudom ennek taszítónak kéne lennie, de mivel hetek óta nem gyújtottam rá, csak még vonzóbbá tette.
- Hmm. - nyögte a számba amikor elhúzódott. - Csak, hogy tudd, - nézett a szemembe. - a szomszéd lány általában szexi. Ez pedig itt, - mutatott rám. - különösen az.
Ritka alkalmak egyike volt, amikor elpirultam. Lesütöttem a szemem, és a körmeim tanulmányoztam, amik már állati hosszúak voltak.
- Megjegyzem kislány, ha így téped a hajam, nem fog érdekelni, hogy kórházba vagyunk.
- Mi? - nyögtem ki.
- Felizgatsz vele. - körbenyalta a száját, és rám kacsintott.
- Tudom. - neeeem, nem tudtam. - Azért csinálom. - kacsintottam vissza, ő pedig nevetésben tört ki.
Átfutott az agyamon, hogy a béna lábam miatt amúgy se tudnánk csinálni, de nem árultam el neki, hogy ilyesmin gondolkozok. Nem akartam elrontani a jó kedvét. Túl aranyos, fiatal és gondtalan volt abban a pillanatban.
Lenyeltem hát a jókedvem, és mosolyogtam rá, ő pedig rám.
- Na, énekelsz nekem ma vagy sem? - visszaült a székre és az ölembe rakta az ipodot.
- Hogy jutott ez eszedbe?
- Mikor bejöttem, azt csináltad. Szeretem mikor énekelsz, szép a hangod.
Bár a zene gondolata rémülettel töltött el a jövőm miatt, nem tudtam neki nemet mondani. Sosem tudtam. Bármi is volt köztünk ez a fura kapcsolat, nem akartam, hogy vége legyen, csak mert parázok. Így hát énekeltem neki mindenfélét, boldogat és szomorút, szerelmeset és csalódással telit.
Néha ő is beszállt, és meg kell hagyni nagyon jól nyomta.
Azt hiszem, a pillanatnyi halál megtanított arra, hogy élvezzem ki egy picit az életet. Aznap tehát azt tettem. Majd lesz egy másik nap, amikor szomorkodok kicsit.

8. fejezet

Summer

Tudtam, mikor volt a pillanat, amikor meghaltam. Mint mindenkinek, nekem is megfordult már a fejembe, hogy milyen lenne meghalni vagy, hogy mi van a halál után. Abban a pillanatban, amikor egy cseppnyi levegő sem jutott a tüdőmbe, tényleg meg akartam halni. A fulladozás maga volt a pokol, a tüdőm úgy szúrt, mintha elevenen elégettek volna belülről.
Aztán egyik pillanatról a másikra minden fájdalmam eltűnt. Nem szimplán elájultam. Az a természetes lüktetés, ami testem működését jelezte, megszűnt. Egy utolsót dobbant a szívem, talán még hallottam is, de lehet, hogy csak képzeltem, majd végleg megállt.
Elméletileg mielőtt meghalunk az egész életünk lepereg a szemünk előtt. Velem ez nem történt meg, mégis tudtam, hogy halott vagyok. Az utolsó kép, ami az agyamba villant, az Chester kétségbeesett tekintete volt, aztán az is elillant. Nem volt többé semmi. Nem volt fényesség, nem várt rám senki a túloldalon. Pedig reménykedtem benne, hogy ha egyszer meghalok, az igazi szüleim várnak majd rám. Nem voltak sehol.
A nagy üresség kellős közepén feküdtem. Már nem a kórházi köpenybe voltam, hanem a kedvenc szakadt farmerembe és egy kopott Ramones pólóba, amit Chestertől kaptam. Forró könnyek gördültek végig az arcomon. Sirattam az elveszett életemet, a barátaimat, a szüleimet, az igaziakat és azokat akik felneveltek. Sirattam az elmúlást, a veszteséget, a sajátomat és azokét, akiket magam mögött hagytam. A lehetőségeket, amiket elszalasztottam, és azokat amik még előttem álltak volna az életben.
Leginkább viszont Chester sirattam, és azt amit ő jelentetett a számomra. Mentsvár volt a zavaros életem kellős közepén. Egy biztos pont, még akkor is a kapcsolatunk valahol véglegesen kisiklott. Sirattam, hogy sose mondtam el neki, hogy ő a legfontosabb neki. Sose mondtam el neki, hogy érzek iránta. Teljesen mindegy volt, hányszor bántott meg, hányszor láttam más lányokkal amikor rányitottam, hányszor taposott át az érzéseimet azzal, hogy nem vett számításba mint nőt.
Nem a halál váltotta ki belőlem a megbocsájtást ezekért a dolgokért. Sose haragudtam rá igazán. Feltétel nélkül szerettem amióta először megláttam a ravasz mosolyát, ami annyiszor csábított el. Gyerekkorunkba csak rosszalkodtunk együtt, a szomszédokat szívattuk és csínytevéseket követtünk el, aztán később, amikor elég nagyok lettünk, hogy bepiáljunk és szexeljünk, azt is megtettük. Egy percig se bántam, amiket együtt tettünk. Ha lett volna még időm, még többször hibáztam volna vele. Igazából ezek a dolgok sose voltak hibák, akkor sem, ha ő annak gondolta. Akkor voltam igazán boldog, mikor vele "hibázhattam". Sérült lelki világom olyankor valahogy helyre billent, bár néha csak azért, hogy utána még szarabbul érezzem magam.
Ködös agyam kezdett kitisztulni, abbahagytam a sírást, mikor ráeszméltem, mit is csinálok. Végső elszámolást végeztem magamban az életemről, és ez nem volt helyes, mert még mindig nem akartam meghalni. Sikítani akartam, és őrjöngeni. Az sors elvette tőlem a lehetőséget, hogy még több baromságot csináljak az életben, pedig én őrült akartam lenni, és bolondságokat csinálni, azzal a férfival, akiért megőrültem és bolondot csináltam magamból.
A tüdőm újra szúrni kezdett, éreztem, hogy ismét fulladozok. Visszatért belém a lüktetés. Éreztem magamban, de iszonyatosan szenvedtem. Kétrét görnyedtem az üresség közepén, és sikítottam, ahogy a torkomon kifért, bár senki nem hallotta a sikítást.


Chester
Öt újabb nap telt el anélkül, hogy ébren láttam volna Summert. Az orvosok bizakodóak voltak.
Zenét hallgatva ültem a szobájában, és talán csütörtök körül járhattunk. Egy idő után nem számoltam a napokat. Emberek jöttek mentek körülöttünk, és viszont egyetlen percre se hagytam magára. Sok barátja meglátogatta, de egyik se maradt sokáig. Várták vissza a suliba, jobbulást kívántak neki, és elmentek. A szülei is sok időt töltöttek a kórházba, néha beszélgettünk, de én nagyrészt senkihez se szóltam, csak Summernek meséltem, mik történnek a világban.
Hamarosan vissza kellett mennem a suliba, de rettegéssel töltött el, hogy ő nem jöhet. Brian és Pars minden idejüket, amit csak tudtak, velünk töltötték. Nem voltam jó társaság, de senki se várta el tőlem.
Nem mertem elmozdulni Summer mellől, féltem, hogy nem vagyok esetleg ott amikor kinyitja a szemét. Attól is féltem, hogy talán megint összeomlik, és akkor nem leszek ott.
Tehát csütörtök délután, amikor egyedül voltam csak a kórtermébe, közvetlen apa látogatása után, ismét beszélni kezdtem hozzá, és remélem, hogy ha nem is hallja, legalább érzékeli, hogy mellette vagyok.
- Emlékszel arra, amikor először találkoztunk? - szünetet tartottam, mintha választ várnék, aztán folytattam. - Na én emlékszek. Te tíz voltál, én tizenhárom. Tudtam, hogy Briannak kistesója lett, de legalább egy hétig nem jöttél ki a házból. Tudtam, hogy a húga nem baba, hanem örökbe fogadtak. Vártam, hogy lássalak, hiszem Brian olyan izgatott volt tőled. Azt mondta egy kis angyal vagy, ördögi tekintettel, és hogy néha a szívbajt hozod rá. Mesélte, hogy esténként sokat sírsz és, hogy ő olyankor megvigasztal, és neked adta a kedvenc plüssjátékát, az a pingvint, ami azóta is a szobádba van. Aztán egyik nap, azt hiszem péntek volt, mi kint játszottunk az udvaron, te pedig megjelentél az ajtóba, a pingvint szorongatva, és Briant szólítgattad. Előbb vettelek észre mint ő, és leálltam a bunyózással, amit épp műveltünk, kaptam is miattad egy bal horgot. Brian is észrevett, és azonnal melletted termett. Kérdezte, hogy van a kedved valamihez, mondjuk játszani, de te csak megráztad a fejed. Göndör szőke hajad az arcod körül repkedett. Emlékszem, egy játékbabára emlékeztettél. Te voltál, a legszebb kislány, akit valaha láttad. Így visszagondolva furcsa, hogy szőke voltál. Szeretem a vörös hajad, még ha festett akkor is. Na, mindegy, mondtad Briannek, hogy ha játszanál, piszkos lenne a szép ruhád, amit a pótmamától és pótpapától kaptál, úgyhogy azt nem szabad, de szeretnél olvasni kint. Úgyhogy a tesód befutott a házba, hozott pokrócot, és egy halom könyvet, amiből válogathattál. Mikor a plédre ültél, akkor láttalak először közelről. A szemeid hatalmasra tágultak, amikor rám néztél, és én azonnal elvesztem. Tényleg ördögi tekinteted volt, a szó legjobb értelmében. Sose láttam előtte olyat, akinek két színű lett volna a szeme. Tökéletes volt mint a kettő, a legszebb kék és a legszebb zöld. Tudtam, hogy Summernek hívnak, és tizenhárom évesen is megértettem, hogy miért. Amikor az ember rád nézett, és tudom, hogy nyálas, de esküszöm így van ez a mai napig, olyan, mintha a legszebb nyári napot élné át. Azóta is így van velem. Tudom, hogy nagyon elbasztunk valamit a múltban Summer, de esküszöm, ha felébredsz, minden más lesz, persze csak, ha te is akarod. Mert az a helyzet kislány, hogy tizenegy éve érzem ezt a valamit itt magamban, akárhányszor rád nézek, és többé nem akarom elnyomni. Ha felkelsz, ezt mind megbeszélhetjük, de csak akkor vagyok hajlandó egyezkedni, ha meggyógyult. Mondjuk azt nem tudom, hogy te akarsz e velem egyezkedni, de sok választásod nincs. Engem kapsz, az egész csomagot, ami elég nyűgös dolog tudom, de nem mindig válogathat az ember.
- Mindig ilyen sokat beszélsz tökfej? - hallottam meg a suttogó hangot.
Mázsás súly szakadt le a szívem tájékáról.
- Helló ismét ébren, álomszuszék. - odahajoltam hozzá, és puszit nyomtam a homlokára, aztán a szájára.
- Miért kaptam ezeket? - a szemei elkerekedtek.
- Majd elmondom, most szólok valakinek, hogy nézzen meg.
- Oksa. - halvány, erőtlen mosoly bujkált szája sarkába. - De helyes legyen a dokibácsi.
- Ahhoz az kellene, hogy én vizsgáljalak meg. - kacsintottam rá, majd kimentem a nővérpulthoz, és szóltam az ügyeletesnek, hogy Summer felébredt.
Éreztem, hogy ez ismét egy csodás nyári nap lesz, még akkor is, ha éppen ősz volt.

7. fejezet

Chester

Újabb órák teltek várakozással. Úgy tűnt, ez lett az életünk az utóbbi napokba. Várni valami hírre, hogy túlélte e Summer az újabb műtétet.
"- Ez nem egy film, te buta." Milyen igaza volt. Ha az életünk egy kibaszott film lett volna, azután, hogy levették a lélegeztető gépről, és felébresztették a mesterséges kómából öt nappal a baleset után, csodás gyógyulás következett volna a számára. Felfedezte volna, hogy többre vagyok jó, mint észvesztő szexre, aztán jött volna a boldogan éltek, míg meg nem haltak.
De sajnos ez a rohadt valóság volt, az életünknek csak egy újabb fejezete, amiben ő folyton a halál közelébe került, én pedig kint ültem, és várakoztam, hogy van túléli e a következő negyvennyolc órát.
- Tudtam, hogy összetöröd a szívét, de nem gondoltam volna, hogy fizikailag is össze fogod. - nézett rám Pars átható szemekkel. Mióta kiborult megérkezésekor, egy szót se szólt hozzám. Ezt a mondatot akkor vágta a fejemhez, amikor egy pillanatot kettesben maradtunk a várószobába.
- Nem értem miről beszélsz... - fordítottam felé a tekintetem. - a szívét illetően.
- Tényleg nem? - felvonta íves szemöldökét, ajka szomorú vigyorba torzult. - Hülyébb vagy, mint gondoltam.
- Köszi, de tényleg! - csattantam fel. - Csak erre van szükségem. Az állandó vádjaidra. Azt hiszed nem tudom, hogy miattam van itt? Hogy én tettem ezt vele? Minden rohadt pillanatban csak erre tudok gondolni, és legszívesebben messzire rohannék, hogy soha a büdös kurva életbe ne kelljen szembesülnöm azzal, mit tettem vele. Viszont akkor soha nem tudnám meg, hogy jobban van e, és nem nézhetném őt órákon át, miközben a kedvenc zenéit teszem fel neki abba a rohadt kórterembe, és hallom a gép pittyegését, amelyik jelzi, hogy a szíve még dobog. Úgyhogy lassan elég lesz belőled Pars. - a végére már kiabáltam, és magamat is megleptem vele. Minden dühöm rá zúdítottam, és még közel sem volt vége a mondókámnak. - Ahelyett, hogy az én kicseszett dolgaimmal törődsz, rendezd el a sajátjaidat, mondjuk Briannel. Mert ez ugye egészséges ami köztetek van, igaz? Prédikálsz itt, mint egy kibaszott angyal, holott mindig összetöröd egy kicsit a legjobb barátom szívét, amikor visszautasítod, hogy több legyen köztetek, mint szex. Fogd be a kibaszott lepcses pofád mostantól.
Egy ököl lendült az arcomba, és a padlóra küldött.
Éreztem, hogy az ajkam felhasad, a agyam pedig lüktetni kezdett abban a pillanatban, ahogy a fejem a linóleumnak csapódott. Felpillantva Brian alakja tornyosult felém.
- Ne merj vele így beszélni bazdmeg! - a hangja halk volt, de fenyegető. - Csak azért mert egy pöcs vagy, és basztad a húgom, hogy aztán rám hivatkozva semmit se akarj tőle, ne Parson töltsd ki, mert nem állok meg ennyinél és a szart is kiverem belőled Ches.
Tátott szájjal bámultam rá, és hálát adtam, amiért Summer szülei nem voltak ott, hogy lássák, és hallják Briant.
- Tudtad? - tápászkodtam fel a földről, és egyenesen a legjobb barátom elé álltam.
- Persze, hogy tudtam te fasz. Kislány kora óta istenít téged, és amint felnőtt, és nő lett belőle állandóan utánad ment, míg te úgy tettél, mintha észre se vennéd. Csak egy idióta nem vette észre, azaz te! Tudtam, hogy nálunk voltál és mikor voltál ott, mert Summer olyan boldog volt, mint még soha. És ezt tényleg úgy értsd, hogy soha, amióta anyáék hazahozták. Csak te tudtad olyan boldoggá tenni.
- Miért nem mondtál semmit?
- Azt hittem rájössz magadtól, kinyílik végre a szemed, és észreveszed, hogy nem érdekel, hogy mit csináltok, amíg boldog.
Mintha zöld jelzést kaptam volna, a szívem örült vágtába kezdett, és remény töltött el. Aztán azonnal szerte is foszlott, mivel gőzünk se volt, mi van Summerrel a műtőben. Ketté akartam belülről hasítva. A felismerés, hogy vele lehetnék, de mégse lehetek, mert élet és halál között lebeg órák óta iszonyatosan feldühített.
Egyetlen szó nélkül kiviharzottam a szobából és a kijárat felé vettem az irányt. Hallottam, ahogy Brian a nevemet mondja mögöttem, de nem érdekelt. A számba dugtam egy cigit, meggyújtottam majd fogtam egy taxit. A sofőr engedelmeskedett, amikor mondtam neki, hogy minél előbb a Mountain Drivon kell lennem. Amint odaértünk, kipattantam a kocsiból, és nagy léptekkel betértem a Larouseba, ami egyetemi éveink alatt a törzshelyünkké vált. Tömve volt aznap este, én pedig a bárpult felé törtem át a tömegen.
Az érzéseim össze vissza kavarogtak. Jóformán ki se tettem a lábam a kórházból a baleset óta, aztán mikor megtettem, egyenesen egy bárba mentem, hogy leigyam magam. Na ki egy csődtömeg fasz, ha nem én?
Tessa volt a pultban, és amint meglátott szomorúan elmosolyodott. Tudtam, hogy tudja, mi történt, viszont jó volt, hogy nem szólt semmit, csak elém tolt egy duplát jéggel. Gyorsan felhajtottam és kértem a következőt.
- Nincs jobban? - simított végig a karomon.
Megráztam a fejem, a szám pedig erősen összeszorítottam, hogy ki ne boruljak teljesen.
- El van baszva minden, Tess. - felhajtottam egy újabb pohár whiskeyt, és kezdtem érezni a jótékony hatásait. A bensőmben tomboló vihar kicsit elcsendesedett.
- Az a sok minden helyre fog jönni Ches. Csak ne add fel a reményt. - sötétbarna szemei melegséget és megértést árasztottak.
- Beszélni akarok vele. El akarok neki mindent mondani. Brian nem bánná, ha velem lenne. Én vele akarok lenni. Mindig is akartam, de féltem attól, hogy mit szólna Bria. Most, hogy tudom, nem érdekli, ha a húgával járok, kurvára nem tudom neki elmondani.
- Ahelyett, hogy leiszod magad, húzd vissza a segged a kórházba, és legyél mellette. Ezt megteheted Benett, úgyhogy ne itt sajnáltasd magad. Tudod, hogy imádlak, meg azt is amikor itt lógtok, de nem most van itt az ideje ennek. - barna szemei villogtak a halvány neon fényben, és tudtam, hogy igaza van. Vissza kell mennem, hogy ott legyek vele.
- Csak öt perce jöttem.
- Pont elég volt öt percig nézni a szenvedő pofádat. - vont vállat Tess. - Arra van az ajtó. - mutatott a kijárat felé. - Gyerünk te hülye. Ott a helyed.
Szó nélkül felálltam, puszit nyomtam az arcára és megfogadtam a tanácsát. Sík ideg voltam, mire visszaértem a kórházba.
- Végre. - szólalt meg Brian, amint beléptem az ajtón.
- Bocs Pars, seggfej voltam. - fordultam a lány felé, aki felhúzott lábakkal ült a kórházi széken. Szemei vörösek voltak, maradék sminkje az arcán volt szétfolyva.
- Nincs baj. Te se haragudj. Túl nagy a szám néha.
- Ezzel nem vitatkozok. - ledobtam magam egy székre, aztán csend telepedett a szobára, amit én törtem meg. - Van valami fejlemény?
- Kihozták a műtőből, újra a szobájába van. Megint mesterséges kómában. A szíve megállt a műtét alatt. - Brian hangja tárgyilagos volt, és hideg, te tudtam, hogy így rejti el az érzéseit. - Több mint öt percen keresztül halott volt Ches.
Pars irányából szívszorító sírás hallatszott. A legjobb haverom azonnal ott termett, és átölelte. Egymás támaszai voltak, nekem pedig nem volt senkim. Hihetetlen módon, az apámat akartam, de neki dolgoznia kellett, úgyhogy nem tudott velem lenni minden percben. Pedig jó lett volna. Mióta józan volt, szoros lett a kapcsolatunk, és ő volt az én támaszom. Meg persze Summer, de ő akkor nem volt éppen alkalmas arra, hogy kitomboljam neki magam.
- Rendbe fog jönni. - nem kérdeztem, kijelentettem. Így kellett lennie. Megbeszélni valónk volt, méghozzá sok megbeszélnivalónk.
- Ha így is lesz Ches, mi lesz vele? Ebbe azt hiszem nem nagyon gondoltunk bele.
- Hogy hogy mi lesz vele? Élni fog.
- Milyen életet? - láttam, hogy Brian a fejét ingatja. - Az egyetemen szakot kell módosítania, mert az, hogy táncoljon valaha még egyszer, szinte ki van zárva. Örülünk, ha járni fog tudni. Az egyetem belement, hogy ha innen kikerül, bármelyik szakra átmehessen. Anyáék azt intézték egész nap. De én tudom, hogy nem fogja akarni. A tánc az élete. Emlékszel, mikor egy kis időre abbahagyta? Teljesen megvadult. Olyan volt, mint egy kitörésre kész vulkán, addig nem nyugodott, míg valami hülyeséget nem csinált. Félek Ches. Ő a kishúgom, és ismerem, és félek mi lesz vele.
- Erre egyenlőre ne gondoljunk. - ráztam meg a fejem. Persze, hogy emlékeztem, milyen volt Summer, amikor abba akarta hagyni a táncolást. Ő ott tombolja ki magát, az az ő igazi szenvedélye, és ha abbahagyja, vagy ebben az esetben, abba kell hagynia... Én is féltem.
- Pedig kéne.
- Nem, nem kéne. Én itt leszek neki, ti itt lesztek neki, a szüleitek az összes barátja, akik napok óta küldik a hülye virágokat meg ajándékokat, mind itt lesznek neki. Megoldjuk. Egyenlőre élje túl. Ez a cél, nem?

6. fejezet

Summer

Éreztem, hogy valami megváltozott bennem. Érzékeltem bizonyos dolgokat magam körül. Olyan volt, mintha félálomba lebegnék. Kellemesen zsibbadt voltam. Próbáltam megmozdítani a kezem, kinyitni a szemem, de még túl gyenge voltam.
Finom érintést érzékeltem a kezemen. Olyan jó volt, hogy végre nem a nagy semmi vesz körül. Csendes zenét hallottam a háttérből.
Újra megpróbáltam kinyitni a szemem, és ezúttal sikerült. Az éles fényre vissza is csuktam gyorsan, aztán újabb próbát tettem. Eleinte minden homályos volt, aztán kitisztult a látásom.
A szoba amiben voltam, hófehér volt és steril, pont amilyennek egy kórházi szobának lennie kell. Az ágyammal szembelévő falon virágos kép volt felakasztva. Fehér komód állt a kép alatt. Mindenen próbáltam körbejáratni a pillantásom, de csak egy valamire tudtam igazán fókuszálni. A meleg érintésre a kezemen.
Oldalra kaptam a pillantásom, és egyenesen egy hatalmas alak képe tárult elém, amint a kis kórházi széken kuporog az ágyam mellett.
Csendesen mormolt valamit, a kezemet körkörösen simogatta. Fülelni próbáltam.
Ébredj fel kislány. Ébredj már. - suttogta folyamatosan.
Nem vette észre, hogy már ébren vagyok, de még egy percig nem is figyelmeztettem rá, csak beittam a látványát. Bűnösen szexi volt kócos sötétbarna hajával, ami kétoldalt fel volt nyírva felül pedig általában hátra volt simítva. Akkor mindenfelé meredezett, mintha valaki jól összetúrta volna. Emlékeztem, hogy én is túrtam már össze, és hogy az mennyire jó volt. Görnyedten is látszott, milyen magas, tudtam, hogy bőven százkilencven centi felett van. Izmai domborulata átütött a kopott fekete pólón, amit viselt, vastag combjára szakadt farmer tapadt. A lábán, amivel folyamatosan dobolt, a háttérben szóló Panic! At The Disco számra (megjegyzem ez volt a kedvenc zeném), fekete bakancsot húzott, amit elengedhetetlen kelléke volt napi ruhatárának.
- Ébredj már fel. - a hangja halk volt, de határozott, és éreztem a testéből áramló feszültséget.
- Megtörtént. - köszörültem meg a torkom. A hangom, ami eleve rekedtes volt, most olyan karcosan szólt, mintha hetek óta nem beszéltem volna. Talán így is volt. Nem tudom mennyi idő telt el úgy, hogy nem voltam ébren.
Felém kapta világoskék szemét, amik alatt hatalmas karikák éktelenkedtek. Borús volt az arca, de amint rám nézett, felderült.
- Ébren vagy. - ennyit tudott kinyögni, aztán lehajtotta a fejét, és az egész teste megrázkódott.
- Bizony. - lenéztem a kezére, ami az enyémet fogta, és amennyire erőmből tellett megszorítottam.
Egy pillanat alatt összeszedte magát, és újra rám nézett.
- El se hiszem, hogy felébredtél. Szólni kell egy orvosnak. - fel akart állni, hogy kimenjen az ajtón, de még nem álltam készem rá, hogy beavassunk mindenkit.
- Csak egy percet kérek még. Utána szólhatsz. - nyögtem ki nagy nehezen, ő pedig visszaült a helyére.
Túl bonyolult volt összefüggő mondatokat alkotni, és egyre jobban éreztem, hogy még mindig élek. Mindenek fájni kezdett, amim addig kellemes zsibbadásban létezett. Fordítottam egy kis időt arra, hogy magamon is végignézzek, ha máshogy nem, képzeletben. A fejem lüktetett, a tüdőm égett, mintha három doboz cigit elszívtam volna egy este alatt, vagy talán még annál is jobban. A hasam fájt, a csípőmet nem bírtam mozdítani és nyílalt, a lábammal szintén nem volt minden rendben.
- Nem is kérdezed hol vagy? - nézett rám kutatóan, majd mikor látta, hogy nem értem a kérdést, elkezdte magyarázni. - Tudod, mikor valaki egy kórházban kel fel a filmekben, mindig megkérdezi: Hol vagyok? Mi történt?
- Ez nem egy film, te buta. - halványan rá mosolyogtam, és újra megpróbáltam megszorítani a kezét. Túl jó volt, hogy tartja a kezemet, és nem akartam, hogy elengedje. Nagy volt a tenyere az enyémhez képest. Szinte eltűnt benne az egész kézfejem, és ettől valahogy védve éreztem magam. Igazából mindig védve éreztem magam a közelében.
- Szóval tudod miért vagy itt? - rettegés ült ki a tekintetébe, amit nem tudtam értelmezni.
- Persze. Emlékszek mindenre. A bulira, Petere... - itt egy pillanatig elhallgattam, és elfintorodott az arcom, majd úgy döntöttem, máskor elmélkedek azok, mi történt majdnem a nagyon nem pasimmal. - aztán a kocsira, az esőre, és a fényszórókra... Puffanás, és... - ismét megálltam, és újra belém hasított a fájdalom, amit akkor éreztem. - Aztán te, és hogy fogtad a kezem, és én azt hittem... - megköszörültem a torkom, mert hirtelen teljesen kiszáradt a szám. Nehezen vettem a levegőt, és köhögni kezdtem.
A szemem könnyek lepték el, élesen sipító hangot hallattam. Beszélni akartam tovább, de nem tudtam. Chester azonnal reagált, látta, hogy valami nincs rendben és felpattant a székről.
- Summer! - kiáltotta, majd valami gombot nyomkodott az ágyam mögött.
Hörögtem, és újabb sipító hang. Nem kaptam levegőt. Egy cseppnyi se jutott a tüdőmbe az éltető oxigénből. Egyre jobban fulladoztam, orvosok rontottak be, és kiabáltak egymásnak. Chester bénultan állt a fal mellett, és figyelte az eseményeket.
Újra úgy éreztem meghalok, pedig még mindig nem akartam a dolgot túlzottan, pláne úgy nem, hogy megfulladok. Szörnyű volt. A legborzasztóbb dolog, amit valaha átéltem. Mintha a víz alá nyomtak volt, és nem engedtek volna fel soha többé. Kigurítottak a szobából, végig egy folyosón, láttam a családom, apát, anyát, Briant és Parst, akik mint egy szobából özönlöttek ki, majd Chestert, aki az én szobámból rohant ki.
Anya apához bújt, Paris pedig Brianhez, de Chesternek nem volt kihez fordulnia, így csak állt, ott és a fulladozó alakomat figyelte, míg el nem tűntem a szeme elől. Az arca kétségbeesett volt, aztán dühös, majd reményvesztett.
Átemeltek egy másik ágyra, majd egy fehér köpenyes alak hajolt fölém.
- Gyerünk Summer, nyugodj meg kicsit. Nem lesz semmi baj. Összeomlott a tüdőd, de stabilizálunk. Segíts benne, lazítsd el magad kicsit. Tudom, hogy nehéz... - próbáltam fókuszálni a szavaira, de az agyam semmit se fogott fel belőle.
Aztán minden homályos lett ismét...

5. fejezet

Chester

- Szia Paris.
Azonnal rám nézett karamell színű szemeivel. Habár csak százhatvanöt centi volt, ijesztő tudott lenni, és abban a pillanatban nagyon is az volt.
- Kinyírlak te vadbarom! - felém ugrott, és a mellkasomba bökött. - Elmegyek egy hétre és ez történik, mert te a közelébe vagy! Nem elég, hogy összetör... - elharapta a szó végét, én pedig próbáltam értelmezni, hogy mit akart mondani, de fojtatta. - Vonzod a bajt, és belerángatod Summert is, csak mert ő imád téged. Seggfej. Nem tudtál lassabban menni? Nézd meg mit műveltél vele. - a hangja egyre magasabb lett, de senki nem állította le. Én se. Ki kellett magát tombolnia. Ő ilyen volt. - Egy rohadt fasz vagy! Tönkreteszed őt, és nekem végig kell néznem minden egyes rohadt nap. Gyűlöllek! - az utolsó szót egyenesen az arcomba üvöltötte, majd térdre rogyott, és zokogni kezdett.
Sose láttam Parist ennyire kiborulni. Heves vérmérsékletű volt, de sose ment el eddig.
- Sajnálom. - ennyit tudtam kinyögni, közbe Brian talpra állította Parst, és egy székre ültette az ölébe.
Minden szempár rám szegeződött, de én azt emésztettem, amiket Paris mondott, majd senkihez se szólva visszamentem Summer kórtermébe. Szerencsére már be lehetett menni. Az állapota stabil bolt, és az orvosok gondolkodtak rajta, hogy néhány nap múlva felébresztik a mesterséges kómából.
Ahogy visszamentem, végignéztem összetört alakján. Mindenhol csövek álltak ki belőle, kötések borították. A belső szervezi sérültek, így tudtam, hogy a takaró és a kórházi köpeny alatt varratok borítják. A lába egy vasszerkezetbe volt rakva, ami összetartotta addig míg a csavarok száz százalékig nem képesek ezt elvégezni.
Amikor belegondoltam abba, hogy mit is jelent ez a sok csavar meg öltés és toldás foldás, elfacsarodott a szívem. Egyhamar nem fog tudni táncolni. Lehet, hogy soha többé. Az orvosok azt mondták, csoda lesz, ha tökéletesen tud járni ismét. Summer élete volt a tánc. Ott adta ki mindazt, ami benne dúlt. Mr és Mrs Stevens ebbe mindig is támogatták, miután örökbe fogadták, tízéves korában. A szülei meghaltak, és nem maradt senkije. Eleinte nem sokat beszélt, de a zenét imádta, és mindig ugrándozott a kertben vagy a házban. Ezt mind onnan tudom, hogy szomszédok voltunk, és Brian már akkor is a legjobb barátom volt, aztán a húga is az lett.
Amikor leültem a műanyag székre, gondolataim újra visszakanyarodtak ahhoz az egy évvel ezelőtti éjszakához. Talán az volt az egyetlen alkalom nagyon régóta, hogy Summer igazán megnyílt nekem, és bepillantást engedett a gondolataiba, csak akkor még nem értettem.


- Nem értem, mit akarsz Summer.
- Tudom. - szomorúan rám mosolygott, és kinyitva az ajtót, visszament a bárba.
Egyenesen Parshoz ment, aki haragosan nézett rám, majd odaadta Summernek a kocsikulcsát. A lány egyenesen az ajtóhoz ment, én pedig utána. Úgy vonzott, mint a mágnes, bőrének az illata még mindig rajtam volt, és képtelen voltam nem utána menni.
Már a kocsijában ült, mire utolértem. Feltéptem a vörös Mustang ajtaját, és bepattantam mellé.
- Húzz innen Benett.
- Nem. Nincs kedvem. - hátra toltam az ülést, és kényelmesen elhelyezkedtem.
- Nekem így is jó. - megrántotta a vállát, és kilőtt a parkolóból.
- Nem kéne vezetned. Sokat ittál.
- Lehet, hogy itt ülsz, de kussolj. Elég volt belőled mára.
Hangosra állította a zenét, a kormányon lévő gombok segítségével, és egyenesen az útra meredt. Előtúrt egy cigit, és meggyújtva hosszat szívott bele. Iszonyatosan szexi volt, és ezt tudta.
Fél órával később a házuknál voltunk, amiben Briannal élt, amióta egyetemre jártunk Chicagoba.
Beállt az udvarra, és kiszállt az autóból. Úgy bevágta az ajtót, hogy az egész kocsi zengett tőle, meg persze a fülem is.
Követtem őt a bejáraton át a házba. Már a nappaliba volt, cipőjét az előszobába lerúgta. Szembefordult velem, és a szemei villogtak a dühtől.
- Oké Ches, miért vagy itt?
- Van egy befejezetlen beszélgetésünk.
- Nem, nincs.
- Dehogynem. - közelebb mentem hozzá. Éreztem rajta a friss málna illatot, és az alkoholét, meg némi cigifüstöt.
- Nincs. Hívjál taxit, kifizetem, és takarodj innen. - csattant fel.
- Nem kell semmit kifizetned, és nem megyek. Mit értettél az alatt, hogy nem vagy elég jó nekem?
- Semmit az ég világon semmit. - megrázta a fejét, és hátat fordított.
A fején át lehúzta a pólóját, amitől láthatóvá vált a hátán lévő tetoválás. Egy hatalmas főnix volt rajta, ami a fél hátát elfoglalta és egészen a feneke tetejéig ért. Haját, amit újra összefogott a klubba, most leengedte.
A szám totál kiszáradt a látványtól, és bizsergett a kezem attól, hogy hozzáérjek.
A póló után a szoknya következett. Lassan lehúzta a cipzárt, és letolta kerek fenekéről. Egyszerűen nem hittem el, hogy ott áll előttem, egy szál bugyiban és melltartóban. Combja két oldalát szintén tetoválások díszítették. Az egyiken egy pár balettcipő, a másokon egy összetört mikrofon volt.
Földbe gyökerezett lábbal álltam. A legszebb nő volt, akit valaha láttam. A dereka keskeny, csípője szélesebb, feneke pedig kerek és feszes. Nem ő volt a világ legvékonyabbja, de egy deka felesleg nem volt rajta, csak éppen ott kerekedett ahol kellett. Amikor szembe fordult velem, cicije lágyan ringott a fekete melltartóban. Pont elfértek volna a tenyerembe a telt halmok.
- Látod? - hangja kizökkentett a bámulásából.
- Nagyon sok mindent látok most Summer. - megnyaltam a számat, mert megint kiszáradt.
- Pont ez az... Ott állsz, miközben én levetkőzöm előtted, és nem csinálsz semmit.
- Mit kéne tennem? - nem tudtam, hogy az alkohol beszél e belőle, vagy ki van éhezve a szexre, vagy miért akar éppen velem szexelni, hiszen addig sose adta jelét ilyesminek. Vagy csak nem vettem észre. Futott át az agyamon, de elhessegettem a gondlatot. Az lehetetlen lett volna. Ha Summer akart valamit, vagy valakit azt megszerezte.
- Semmit. Menj haza. - felszedte a ruháit, és bement velük a fürdőbe. Mire visszatért, még mindig ugyan ott álltam, pedig tudtam, hogy mennem kéne. - Zárd be magad után az ajtót. - felém se nézett, csak felszökdécselt az emeletre, hallottam, ahogy bezárta szobájának az ajtaját.
Kevesebb, mint egy fél perc alatt már én is a szobájában voltam. Háttal állt, épp a melltartóját vette, le, majd a bugyija következett.
Ha addig nem lett volna elég kemény a farkam, akkor teljesen meztelen testétől tuti felállt volna, így csak majdnem szétszakította a sliccemet.
Hátulról megmarkoltam derékig érő haját, és magamhoz húztam.
- Mi ez a műsör? - hangom rekedt volt a szexuális frusztráltságtól.
- Nem műsör. Te jöttél utánam. Én lefeküdni készültem. - Summer hangja amúgy is rekedt és szexi volt, de ha lehet abban a percben ez megsokszorozódott.
- Meztelenül alszol? - kezemet a hasára szorítottam, és magamhoz préseltem.
- Persze te buta. - kuncogott fel. - Így kényelmes.
Felém fordult, haja még mindig a kezembe volt. Kislányosan ártatlanul pillantott fel rám, amitől még szexisebb lett.
- Te nem?
- Mit nem? - bámultam meztelen testét.
- Nem meztelenül alszol?
- De. - újra megnyaltam a szám, ő pedig követte szemével a mozdulatot. - Istenem, kinyírsz. - a hajánál fogva rántottam magam felé a fejét.
Azonnal viszonozta a csókot, és ahogy a sikátorba, bohón tépte az ingem megmaradt gombjait. Farmeremtől is hamar megszabadított, és az alsógatyámmal együtt lehúzta, letérdelt elém, és levette a zoknijaim.
Farkam egyenesen az arcába meredt, ő pedig átkulcsolta apró kezeivel. Már ettől el tudtam volna menni, de visszafogtam magam.
- Azt hiszem tartozom valamivel. - körbenyalta az ajkait, majd egyszerűen közéjük vett. Maga volt a mennyország, ahogy szopott, szívott, nyaldosott. Először lassan, aztán gyorsabban és mohón kényeztetett.
- Summer. - lihegtem a nevét. Alig bírtam a lábamon állni, és éreztem, hogy ha nem hagyja abba elélvezek.
Hirtelen felállt, én pedig sürgetően megcsókoltam, majd felkapva az ágyra dobtam.
- Kibaszott gyönyörű vagy. - végigjárattam a tekintetem az egész testén, majd az arcán állapodtam meg, és mélyen a szemébe néztem. - Nincs visszaút.
- Gondolod visszafordulnék? - széttárta a lábait, és felnyújtotta a kezét. - Gyere.
Merész volt, szexi és kurvás, pont, amit az ember elvár egy nőtől az ágyban. Csak bámultam rá, egész testét felfaltam a tekintetemmel. Olyan rég elképzeltem már, milyen lenne lefektetni őt, és amit csinált, ahogy viselkedett, milyen forró volt és mohó minden képzeletem felülmúlta. Semmi szégyenérzetet nem mutatott amiatt, hogy meztelenül, széttett lábbakkal fekszik előttem, és ez még jobban beindított. Ennek így kellett lennie.
Letérdeltem az ágy elé, és egy mozdulattal lejjebb húztam, hogy feneke pont az ágy szélén legyen.
Hangosan nyögött, amikor nyelvemmel megérintettem, és izgatottan remegett és ficánkolt. Hangol volt, és mocskosul beszélt, biztatott szavakban, majd a hajamba markolva tolta magához közelebb a fejem.
- Dugj meg! - felrántotta a fejem, és húzni kezdett magához, mígnem a lábai között voltam.
Óvszert vett elő a fiókjából, és gyors mozdulattal kicsomagolta, majd felhúzta rám.
Lassan hatoltam belé, mindketten felnyögtünk az élvezettől. Kínzóan forró volt, és szűk, szinte égetett, és ez volt minden amire vágytam.
- Gyorsabban. - lihegte, én pedig engedelmeskedtem. Nem bírtam volna sokáig, ha nem tartunk apró pihenőket, amikor felfaltuk egymást, majd újrakezdtük az egészet. Eltolt magától, felmászott a rácsos ágy tetejéhez, majd négykézlábra állva a fenekét tolta felém.
Tudtam, hogy elvesztem. Soha ilyen szexuális élményem nem volt. Annyira tökéletes volt Summer, minden tekintetben, a káromkodástól, a durva részletekig, aztán a pózválasztása...
Ördögien mosolygott rám a válla felett.
- Gyere nagyfiú. - megriszálta kerek popóját, azonnal felmásztam hozzá, keményen megszorítottam a derekát és belé csapódtam.
Az orgazmusunk olyan elsöprő volt, amilyet még nem éltem át. Mintha soha előtte nem élveztem volna el. Az ágyra rogyva lihegtünk egymás mellett. Vörös haja ezer felé állt, beterített minket amikor a vállamra feküdt.
- Imádom a hajad. - játszottam szórakozottan egy tincsével, és gyengéd puszit nyomtam a feje búbjára.
Éreztem, ahogy a bőrömbe mosolyog, és lenézve is azt láttam, hogy ragyog az arca. Sose láttam rajta ilyen boldogságot. Azon gondolkoztam, hogy mindig ilyen e szex után, vagy vajon ez csak nekem szól, de nem kérdeztem meg.
- Köszi. - vigyorgott még szélesebben, és a szempillái alól nézett rám.
- A szemed is imádom. Hihetetlen különleges. - lassan csókoltam meg, és valami mélyen benne zsongani kezdett a szokásosnál is jobban, ha a közelembe volt.
- Én a tied imádom. - végigsimított az arcomon, és finoman megharapta az állam.
Valahonnan kintről ajtócsapódás hallatszott, én pedig megmerevedtem. A valóság visszakúszott az agyamba, és rájöttem, mit tettem.
Megdugtam a legjobb barátom húgát, ráadásul az bármelyik pillanatban hazaérhet.
- Elrontod igaz? - hervadt le a mosoly az arcáról.
- Mit?
- Ezt itt. - mutatott rá és rám. Majd ugyan olyan keserűen akár a B52nél felkacagott. - Brian nem jön ma haza, ne szarj be.
- Honnan tudod?
- Hazaviszi Parst. Ilyenkor sose jön haza. Ők... - nem fejezte be a mondatot.
- Azt csinálják, amit mi?
Bólintott, aztán elfordult tőlem, és befészkelte magát a takarója alá.
- Nem kell maradnod éjszakára. Tudom, hogy nem szoktál. - mondta, utalva azokra a csajokra akiket megdöntöttem, és otthagytam. Az volt a baj, hogy ő nem csak egy csaj volt. Ez volt a kibaszott nagy probléma.
- És ha akarok? - engem is meglepett a kérdésem.
- Akkor bújj be a takaró alá, és ölelj át, hátha valami jó sül ki belőle. - felém fordította az arcát, és újra ott volt a tűz a szemébe.
Tettem amit mondott, átfogtam apró testét. Szinte teljesen eltűnt a ölelésembe, olyan aprócska volt. Eszembe jutott, mit műveltünk az előbb, és hogy akkor egyáltalán nem féltem tőle, hogy összetöröm. Tökéletesen illett a hajlataimba, és ez olyan rohadt jó volt. Kicsi ujjait az enyémekbe fűzte, aztán még jobban meztelen testemhez fészkelte magát. Azonnal reagáltam rá, a vérem újra felforrt, és ismétlést követelt minden porcikám.
Nagyon jó sült ki a takaró alá bújásból, csak a másnap reggel volt szar...

Újra a kórterembe ültem, és Summert figyeltem. A gondolataim folyamatosan elkalandoztak, amikor csak néztem, ahogy gyógyul. Alig vártam, hogy felébredjen, és felemás szemébe nézzek. Hiányzott, ahogy fintorog rám, és ahogy sérteget. Mindene hiányzott, és féltem, hogy soha többé nem látom ébren.
Kezembe fogtam az övét, pont úgy, ahogy az ajtóba, és gyengéden simogattam. Túl hidegek voltak az ujjai, és próbáltam felmelegíteni őket. Megpusziltam a kezét, a homlokát, majd gyengéden a száját.
- Ébredj fel kislány. - suttogtam. - Szükségem van rád, mindig is szükségem volt...

4. fejezet

Summer

Ki akartam nyitni a szeme. Erőt gyűjtöttem, és ki akartam nyitni, de nem ment. Kényelmes volt a sötétbe feküdni, és csak lebegni. Mikor erre rájöttem, feladtam a próbálkozást, és lebegtem tovább.

Chester

Egy évvel korábban

Mire megérkeztem a B52be már javában ment a buli. Brian előbb ért oda mint én, de azonnal kiszúrtam a tömegen keresztül. Eltéveszthetetlen volt hatalmas termetével, de szerencsére én se voltam éppen kis darab és hamar odavergődtem magam.
- Csá haver. - ütögettem meg a vállát, mire ő pacsira nyújtotta a kezét.
- Véééégre. - bűzlött a piától mikor kinyitotta a száját. - Gyere igyunk valamit.
A bár felé terelt, mögöttünk az éppen aktuális csaja billegette magát, a barátnője pedig hamar az én oldalamhoz tapadt. Csinos vörös hajú csaj volt, kicsit emlékeztetett is valakire, akire nagyon nem akartam emlékezni, de alaposan megnézve Torit (kiderült, hogy így hívják), már egyáltalán nem találtam hasonlóságot közte, és egy bizonyos vöröske között. Tori magas volt, majdnem száznyolcvan centi, és szolibarna bőre volt, ami ugyan nem a kedvencem, de egy dugást megért a csaj, és pont ez volt a célom.
- Valahol itt van Summer is. - vigyorgott Brian, én pedig egy pillanatra megmerevedtem. - Figyelj rá haver, mert én már nem nagyon tudok. Mostanság teljesen meg van vadulva. Majd nézd meg, hogy öltözött fel.
Mintha csak hívtuk volna, Summer megjelent Brian mellett, vörös haja kontyba volt fogva, ami kiemelte csodás arcát. Kétszínű szemeit vastagok feketével festette, ajka pedig vörösre volt kenve. Végignéztem a ruháján, vagy lehet, hogy túlzás volt ruhának nevezni azt az apró fekete szoknyát és pólót. A pólója méregzöld volt, amitől még jobban világított hófehér bőre és jobb szemének zöldje. Magassarkúja a felsőjéhez passzolt, kezében apró fekete táskát szorongatott.
- Két tequilát. - intett a pincérnek, és megvillantotta hamis személyiét, és csábos mosolyát.
A srác a pult mögött majdnem elolvadt, nekem pedig kedvem lett volna átrángatni, és szétverni a fejét, amiért így csorgatja a nyálát. Szerencsére nem tettem.
- Egy nem lenne elég? - néztem rá mosolyogva.
- Nem. - vetett rám egy fagyos pillantást.
- Hol van már a piaaaa? - sikította Paris, Summer legjobb barátnője, amikor a táncparkettről odaesett hozzánk, totál izzadtan. - Ááááh, sziasztok fiúk. - puszit nyomott Brian arcára, nekem pedig intett egy aprót.
Sosem kedvelt a csaj, de nem tudtam megmagyarázni, miért.
- Áhh, Pars. - húzta magához Brian, aki nyilvánvalóan oda volt érte, amit persze csak Paris nem vett észre. Átkarolta a derekát, és már majdnem az ölébe ültette.
- Nagyfiú. - Paris hozzá bújt, átkarolta a vállát, majd el is engedte amikor megérkezett a rendelés.
A lányok gyorsan lehúzták a piájukat, majd rendeltek még egy kört, bár az valami ragacsos rózsaszín pia volt. Paris egy húzásra megitta, majd Summer is követte a példáját.
- Ideje táncolni. Jössz Brian? - kérdezte Pars a haveromat, majd válaszra sem várva a mögötte ácsorgó csajra nézett szúrós pillantással. - Húzz el kislány.
Felrángtatta Briant a székéről, és már a táncparketten is voltak, és egymást taperolták mindenhol.
- Fújj. - fordította el Summer a fejét, és leült a mellettem lévő székre.
Évek óta nem voltunk ilyen közel egymáshoz, és ez már önmagában eléggé feszélyezetté tette a hangulatot.
- Dupla whiskeyt jéggel és egy olyan rózsaszín valamit kérek. - bár már ittam mielőtt a klubbhoz taxiztam volna, nem éreztem úgy, hogy elég részeg lennék. - Inkább három duplát. - a pincér biccentett, és még mindig Summert méregette.
Egymás után döntöttem le a piámat, kellően homályos volt végre az agyam.
A pultos Summernek duruzsolt, aki feltűnően flörtölt vele, nekem pedig felment a pumpám.
- Vedd le róla a szemed haver, vagy segítek megtenni. - förmedtem rá, és éreztem, hogy kőkemények a vonásaim.
- Ne is figyelj rá. - mosolygott Summer, és megérintette a karját.
- Gyere táncoljunk. - felrángattam a helyéről, és húztam a parkett felé.
- Nem akarok veled táncolni! - rángatta a karját, de nem engedtem el.
A zene pont a megfelelő volt a fenékrázós és tapizós tánchoz, úgyhogy magam felé fordítottam Summert, lábamat betoltam a két lába közé, átkaroltam vékony derekát, másik kezemet pedig a fenekére tettem. Pia nélkül tuti sose tettem volna meg, de most éreztem magamba a bátorságot. Egy pillanatra megmerevedett, aztán a szemembe nézve elkezdett a zene ritmusára riszálni. Fenekét jobban a tenyerembe nyomta, karját a nyakam köré fonta, a másik kezével a fejemet fogta hátulról. Mélyen a szemébe néztem, majd le a szájára, melle tökéletes ívére. Kiszáradt a szám, de táncoltam vele tovább, ő pedig felnyújtózott, és megcsókolta a nyakam.
Mindenem libabőrös lett tőle, erősen megmarkoltam a fenekét. Hirtelen megfordult, popsiját a nadrágomnak nyomta, és ahogy gyorsult a zene, ő is gyorsabban tekerte a csípőjét. Megőrjített az érzés. A farkam a nadrágnak feszült, úgy, mint két évvel korábban, csak az érzés még erősebb lett, amit a közelébe éreztem. Hátradöntötte a fejét a mellkasomnak, én pedig lehajoltam, és ahogy ő az előbb, megcsókoltam a nyakát. Tudtam, hogy sokat ittunk, és valószínűleg megbánom azt is, hogy hozzáértem, de abban a pillanatban nem érdekelt.
Megfogta a kezem, és a bár hátsó ajtajához vezetett, majd kilépve egy szűk, koromsötét utcába jutottunk.
Újra felém fordult, szemében vihar dúlt. Láttam, mikor döntötte el, hogy meg fog csókolni, és meg is tette. Durván neki esett a számnak, én pedig a hajába markolva viszonoztam. Soha életembe nem éreztem olyat, mint akkor. Az egész bensőm felrobbant a vágytól. Kőkemény voltam egy fél pillanat alatt. Summer hátát a falnak nyomtam, lábát felhúztam a derekamhoz. Vékony bugyija és az én farmerem választott minket csak el, de ez nem gátolt meg abban, hogy folyamatosan dörzsöljem magam hozzá.
Lihegett, ahogy a nyakát csókoltam, majd a melle következett. Amikor kicsit haraptam a bőrén, és a melltartóját elhúzva izgatni kezdtem a bimbóját reszelős hangon duruzsolni kezdett a fülembe, mocskos dolgokat. Nőt még ilyen izgatóan nem hallottam beszélni, pláne nem őt, éreztem, hogy nem sokáig tudom magam visszatartani attól, hogy ott helyben bele ne temetkezzek.
Apró kezei elkezdték az ingem gombolni, amikor pedig nem boldogult vele, széttépte az egészet a fenébe.
- Úristen! - szakadt ki belőle, ahogy végignézett rajtam. - Jobb vagy, mint a képzeletemben.
Hihetetlen, de még ekkor se tértem magamhoz. Az éhségem, hogy magamévá tegyem csak még durvább lett. kettőnk közé csúsztattam az ujjaim, ahol ő már teljesen nedves volt. Simán beledugtam két ujjaim, és izgatni kezdtem. Tudtam, melyik pillanatban élvezett el, nem kellettek hozzá a sikolyai, amiket a számmal fojtottam el.
- Ne várakoztass Chester. Kérlek! - könyörgően nézett a szemeimbe, de nekem addigra kitisztult valamelyest az agyam. Az alkohol mámora elmúlt attól, hogy őt a kezembe tarthattam, és feltűnt, hogy most nem valamelyik szaftos álmomba vagyok, hanem ez a valóság, és egy falnak döntve valami undorító sikátorba majdnem megbasztam.
- Basszameg! - letettem a lábát, és elléptem tőle. - Nem! Ez nem lehet. - ingattam a fejem, becsuktam a szemem majd kinyitottam, hátha az egész meg se történt, de ő még mindig ott állt, és ugyan az a kifejezés ült az arcán, mint amikor a fellépése után letettem az ölemből.
Szemeit ellepték a könnyek, én pedig utána kaptam, de ő nem engedte. Teljes erejéből pofon vágott, majd döbbenten meredtünk egymásra.
- Baszódj meg! - ordította, és közbe sírt.
Ő is megbánta. Ez volt az első gondolatom.
- Sajnálom Summer. Elvesztettem a fejem, sokat ittam. Különben sose tettem volna... - egy pillanatra elhallgattam, és magunk közé mutattam. - ezt veled.
- Azt hiszed az a baj, amit tettünk? Hogy azért akadtam ki? - nevetni kezdett, de nem volt jókedvű. Inkább keserű és megtört volt. Ruháját kezdte igazgatni. - Nagyobb balfasz vagy, mint gondoltam. - a fejét ingatta, majd a szemembe fúrta a pillantását. - Az a kurva nagy baj te segg, hogy nem történt meg! Hogy lehetsz ekkora hülye, ha amúgy okos vagy? Nem vagyok neked elég jó, hogy lefeküdj velem? - szinte már kiabált, de mégsem egészen. Amúgy is rekedt hangja, csak még inkább az volt a sok érzelemtől. - Sose voltam elég jó. Bezzeg a barátnőim, a csoporttársaim, a te csoporttársaid mind jók voltak. De ÉN... - mutatott végig magán. - én sose.
- Mi? Mi van? - nem értettem, miről beszélek. Még, hogy nem elég jó? Ő volt a legdögösebb nő, akit valaha láttam, de nem akartam csak úgy megdönteni, majd tovább lépni. Ő olyan volt, mintha a húgom lenne. Áhh, nem ez faszság. Sose volt olyan, mint a húgom, mert akkor nem lett volna ennyi mocskos gondolatom, amikor ránéztem tökéletes testére. Viszont a legjobb barátom húga volt, és ez volt a legnagyobb baj vele.
- Hagyjuk. - megfordult, és vissza akart menni a klubba, de megfogtam a karját, és nem engedtem. - Engedj el a kurva életbe, vagy sikítok.
- Tedd meg, leszarom! Mi a fasztól vagy így bepöccenve? Már két éve ilyen kezelhetetlen vagy. Elég ebből Summer! - megráztam egy picit a két vállánál fogva, majd elengedtem. Láttam, hogy megint lendíti a kezét egy újabb pofonra, de lefogtam, mielőtt megtehette volna. - Még egy pofon, és el foglak fenekelni. - kicsúszott a számon mielőtt felfoghattam volna, mit mondok.
- Úgyse teszed meg. Arra sem vagyok jó neked. - lelógatta a fejét, és egyszeriben olyan volt, mint egy elveszett kislány.
Éreztem, hogy valamilyen módon ezt én tettem vele, de nem értettem, hogy. Gyerek korunk óta ismertük egymást, és a legjobb barátok voltunk, de mikor lányokkal kezdtem foglalkozni, ez teljesen megváltozott. Aztán neki is lett pasija, és valahogy semmi se volt olyan, mint régen...


Hangok riasztottak fel az ábrándozásból.
Summer ágya mellett ültem. Majdnem két nap telt el a baleset óta, azóta el se mozdultam szinte a kórházból, kivéve egy alkalmat, amikor haza mentem átöltözni.
- Hol a fenébe van? - hallatszott Pars hangos suttogása.
- Nem mehetsz be édes. Várd meg itt kint. - mondta Brian, aki alig szólt hozzám az utóbbi két napba, bár én mindent elmeséltem neki, ami a balesettel kapcsolatos. Meg kellett vele osztanom, és bár nem akart haragudni, tudtam, hogy részben engem okol, bár örült, hogy a húgát nem erőszakolta meg egy vadbarom. Tudtam, hogy még számolni fogunk Petetel, de egyenlőre ez el lett napolva.
Engem várt kint Pars, úgyhogy lassan felálltam, és átsétáltam a várószobába, ahol mindenki üldögélt és várt, már két napja. Szembe néztem az elkerülhetetlennel, és köszöntem a lánynak.

3. fejezet

Summer

Az agyam olyan kába volt, hogy semmit se fogtam fel abból, ami körülöttem zajlott.
A kocsiban voltam, és Chester kétségbeesetten nézett rám, tudtam, valami nagyon nem oké. Világoskék szeme tele volt aggodalommal, ahogy végignézett rajtam.
Meg akartam nézni magam, de nem ment. Az agyam lüktetett, zsongott.
Emlékeztem a fényszórókra, amik élesen világítottak, majd a puffanás. Sikítottam. Istenem nagyon fájt... Valami nem volt velem rendben.
Beszéltünk valamit Chesterrel. A halálról, erre emlékszem. A szeme annyira világos kék volt, hogy az majdnem fehér, kivéve azt a kis sötétkék peremet az írisze körül. Ennek a fiúnak vannak a legszebb szemei. Mindig is ezt gondoltam, persze sose mondtam. Az arcára koncentráltam, meg a hangjára, aztán arra, ahogy a kezemhez ér. Olyan finom volt, és jó volt, hogy ott van velem.
Aztán egyszer csak nem volt ott. Csak a sötétség volt, ami kezdett elnyelni. Próbáltam küzdeni, látni akartam Chester gyönyörű, markáns arcát. Látni akartam, ahogy rám mosolyog azokkal a telt ajkaival. Nem láttam semmit.
Aztán volt valami fény, majd megint a sötétség, aztán megint a fény. Az a fény egyszerűen csalogatott maga felé, de én nem akartam menni. Vissza akartam térni a testembe, hogy az arcát lássam. Már nem emlékeztem kinek az arcát akartam látni, de tudtam, hogy látnom kell.
Tompa hangok voltam körülöttem, amikor épp nem a totális semmi vett körbe. A hangok lassan elhaltak, nem is tudom mennyi időre. Nagyon sokáig síri csend volt és ez megrémisztett. Talán meghaltam? Ez lenne a halál? A nagy semmi?
Nem akartam meghalni. Úgy tettem volna, hogy valamit el kellett még intéznem. Várt rám az a kék szempár, vagy én vártam rá nem is tudom. Beszélnem kellett vele. Füstös mély hangja visszarántana a testembe, de nem hallottam. Sírni akartam, de nem tudtam.
Eltelt valamennyi idő, és beletörődtem, hogy halott vagyok. Aztán megint kiabálás... Ha kiabálnak és én hallom, akkor nem lehetek halott. Pedig kezdtem beletörődni, de valami nem hagyott elmenni...


Chester

A kórházban, hamar megállapították, hogy egy nagyobb agyrázkódáson és néhány felületi sérülésen kívül nincs nagy bajom, ettől függetlenül a fejem iszonyatosan lüktetett. Ez feldühített, mert tudtam, hogy Summert viszont műtik, az állapota kritikus.
A másik autó az ő oldalába csapódott. A sofőrje meghalt. Ivott. Sokat ivott.
Ha nem lett volna halott, a két kezemmel tépem szét, de tudtam, nekem is jobban kellett volna figyelnem.
Summer szülei itt voltak, de Brian még sehol se volt. Apám is rohanva érkezett a kórházba, és egyből hozzám futott. Lihegett és körbeugrált, de én senkihez se szóltam egy szót sem.
Hibásnak éreztem magam. A lelkiismeret furdalás ketté akart tépni. Az agyamba égett, hogy nézett ki Summer a kocsiban. Azt kérdezte, meg fog e halni. Nem tudtam a választ, és ez is dühített. A szülei nem vádoltak, sőt, aggódtak miattam, amitől csak még rosszabb volt.
Aztán megérkezett Brian, két méteres magasságával és száz kiló tömény izom testével berobbant a várószobába. Az arca nyúzott volt, és azonnal hozzám fordult.
- Mi a fasz történt Chester? - a hangja veszélyesen nyugodt volt.
Csak néztem rá, a legjobb barátomra, üveges tekintettel, és megvontam a vállam. Némán formáltam a számmal: Sajnálom. Képtelen voltam bármit is mondani. Az én hibám volt, hogy Summer ott feküdt. Kérte, hogy lassítsak, de nem tettem, mert elszállt az agyam.
- Szólalj már meg! - morogta. - Tudni akarom! A húgom ott fekszik, élet és halál között, te meg ülsz itt mint egy rakás szar! - már ordított, arca eltorzult a dühtől.
- Fejezd be Brian. - szólt rá az anyja csendesen. - Majd elmondja, ha készen áll rá.
- Nem fejezem! Ne mond meg mit tehetek! A legjobb barátom vagy  Chester, de jobb ha elkezdesz beszélni, különben nem leszek erre tekintettel, és a szart is kiverem belőled. Egy rohadt karcolás sincs rajtad, míg Summer a műtőben van, és mivel ezek a köcsögök itt semmit se mondanak, azt se tudjuk mi van vele!
- Elég legyen! Egy rohadt kórházba vagyunk! Nem fogsz itt üvöltözni Brian! - az idősebbik Brian szinte sosem ordítozott. Ő volt a világ leglazább apukája volt, éles hangja mindenkit ledöbbentett, még a fiát is.
- Sajnálom apa. - Brian lerogyott egy székbe, és a kezébe temette az arcát. Olyan megviseltnek látszott, mint amilyennek én éreztem magam.
Csendben várakoztunk a szobába, amelynek hófehér ajtaját nyitva hagytuk, hogy mindent láthassunk. Óriási volt kint a sürgölődés, de semmi sem volt ahhoz képest, ami negyed óra múlva következett. Mindenhonnan orvosok és fehér köpenyes alakok rohantak a műtők felé.
Húsz éves lány... Kettes műtőben... Autóbalesete volt... Ezeket a szavakat csíptük el, és mindenki még feszültebb lett.
Az egész rohadt helyzetben a várakozás volt a legrosszabb. Senki nem mondott semmit. Csak ültünk ott öten szerencsétlenül, a körmünket tövig berágtuk. Életem legrosszabb néhány órája volt. mígnem bekopogott végre egy doki.
- Summer Stevens családja? - kérdezte mély hangján. Bólintottunk egy emberként. - Dr. Albert vagyok, kik a szülei?
Mr és Mrs Stevens keze egyszerre lendült a magasba.
- Én műtöttem a lányukat. - most már jelentőségteljesen csak rájuk nézett, minket többieket kizárt a beszélgetésből. - Az állapota kritikus, többször kellett újraélesztenünk a műtét alatt. Jelentős belső sérülései vannak, eltört a bal lába, a csípője is sérült. Stabilizáltuk az állapotát...
Nyomta a szokásos orvosi szakzsargont, amire egyikünk se volt kíváncsi. Pontosan akartuk tudni, hogy van Summer, nem a köntörfalazást.
- Túléli? - néztem rá a legszigorúbb arcommal, csak, hogy tisztában legyen vele, hogy ha nem válaszol, akkor is válaszra bírom.
- Ön Mr...? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Chester Benett.
- Maga vezette az autót Mr. Benett? - biccentettem válaszként. - Hatalmas szerencséje volt, hogy ennyivel megúszta. - kemény vonallá préseltem a számat, amit a doki is észrevett és visszatért a kérdéshez. - A barátnője állapota kritikus, - nem javítottam ki, hogy nem a barátnőm, de senki más se tette. - mint ahogy már mondtam is. Ha túl is éli, nem tudjuk, milyen következményekkel fog járni az, hogy többször kellett újraéleszteni. Az agya is károsodhatott, arról nem is beszélve, hogy a lábát és a csípőjét most csavarok tartják össze. Ha fel is épül hosszú rehabilitáció vár rá. Egyenlőre mesterséges kómában tartjuk, annak érdekében, hogy nyugodtan tudjon gyógyulni. - tekintetét visszafordította Summer szülei felé. - Egyenlőre csak önök ketten mehetnek be hozzá, és csak egy rövidke időre.
Brian felpattant a székéből, és a doki felé tett egy lépést.
- Nem Brian. - ingatta a fejét az apja. - Majd elmondjuk, hogy van.
A haverom visszaült, én pedig Summer szüleit néztem. Az anyujáka annyira sápadt volt, amilyennek még sose láttam. Szinte árnyéka volt önmagának, és mintha tíz évet öregedett volna az utóbbi órákba. Az apukája valamivel jobban nézett ki, csak a szemében dúló vihar mutatta, hogy belül ő is össze van törve.
Megfordultak, és elindultak a doki után, hogy megnézzék Summert. El se tudtam képzelni, hogy ha nekem ennyire fáj belülről mindenem, mit érezhetnek ők.
- Adj egy cigit apa. - fordultam felé. Felém nyújtott egy dobozt, én pedig az egészet kikaptam a kezéből, és kifele bicegtem a kórteremből, majd a kórházból. A lábam nekem is rendesen fájt attól, hogy beszorult, se semmi komolyabb baja nem volt.
Azt hiszem ez viselt meg a legjobban. Én vezettem, és pár karcolással megúsztam, míg Summerről azt se tudtuk, túléli e egyáltalán ezt a balesetet.
Kint leültem a betonlépcsőre, és a gondolataim elkalandoztak.

Három évvel korábban

Summer szülei, bátyja, barátnői és én egy sorban ültünk, és izgatottan vártuk Summer fellépését. Egyikünk se láthatta soha ahogy próbált, de volt, amikor belestem hozzá a táncterembe. Szenvedélyes volt, és lendületes, pont olyan mint az életben is. Aznap este is valami ilyesmit vártam, de ami következett arra nem számítottam.
A zene megszólalt, és valami rockos dallam vette kezdettét. Hangos volt a dob és a gitár, majd az énekes érces hangja is megszólalt. Ebben a pillanatban toppant be Summer, korom fekete tütüben és toppban, hozzá fekete harisnyát és pink spicc cipőt viselt. Az egész szerelésben igazán önmaga volt, amit pedig a szinpadon művelt, az volt az ő valódi arca. Pörgött, forgott, ugrált a gravitációval mit sem törődve. A szavam is elállt tőle, és mikor vége lett az előadásnak, a közönség egy emberként felállva tapsolt neki. Az övé volt az utolsó produkció, úgyhogy a függönyt már nem húzták el, és ő sem futott hátra az öltözőbe. A szemével minket keresett, és amikor megtalált, hatalmas mosoly terült szét az arcán. Felpattantam a helyemről, kezembe egy szál virágot szorongattam, és rohantam oda hozzá. Tudtam mennyit jelentett neki ez a fellépés. A jövendőbeli egyetemi felvételijéhez szüksége volt arra, hogy most is jól szerepeljen, és ha idén nem is őt jöttek megnézni a táncsuliból.
Felugrottam a színpadra, ő pedig egyenesen rám ugrott, a karjait nyakam köré fonta, lábait pedig csípőm köré.
- Sikerült Ches. Ez állat jó volt. Tudod mit? ÉN állai jó voltam. - hátra húzódott, a szemembe nézett, és magára mutogatott, közbe pedig pont a farkamon fickándozott. Éreztem, hogy a testem azonnal reagál rá, úgyhogy próbáltam teljesen kizárni az érzést a fejemből, és csak arra koncentrálnia amit mond. - Annyira király volt. Juhúúúúúú. - sikoltotta, és édesen nevetett, majd a fejét a vállamra ejtette. - Tetszik ám a virág. Az enyém? - súgta a fülembe.
- Persze, hogy a tiéd. - még mindig a karomba tartottam, és nem akartam elengedni.
- Szupiiii. - Dőlt hátra, újra kezdte a fickándozást, lábával nem engedett el, de karjával már csapkodott.
Annyira édes volt, és izgatott, a mellei pedig pont előttem ringatóztak, hogy olyat mondtam, amit amúgy soha az életbe ki nem mondtam volna.
- Fejezd be az ugrándozást Summer, mert feláll a farkam. - halkan súgtam neki, hogy csak ő hallja. - Nem akarom, hogy a szüleid ilyet lássanak, különben soha többé nem engednek a közeledbe, azt pedig nem akarom. - szemébe tűz gyúlt, ami a következő mondatom után olyan gyorsan kialudt, ahogy jött. - A csini kis barátnőid pedig nem csorgatnák a nyálukat utánam többé, és esélyem se lenne meghúzni őket.
Az arca elsápadt, egyből lepattant az ölemből, én pedig megbántam az utolsó mondatot. Láttam, hogy ő is reagál az én közelségemre, de most úgy állt ott, mint akit hideg vízzel öntöttek le.
Háttal állt a közeledő családjának és barátainak, így ők nem láthatták az arcát abban a pillanatban, amikor a következőt mondta szintén halk hangon:
- Tudod mit Benett? - vonta fel a szemöldökét, és felvette tökéletes póker arcát. - Dugd fel a seggedbe a kibaszott virágod, mert nekem nem kell. - ledöbbentettek a szavai, pláne, hogy elég ritkán beszélt csúnyán.
Majd az arca felragyogott, mintha mi sem történt volna, de a szeme komoly maradt, és talán szomorú is.
Aztán elfordult tőlem, és már a barátnőivel ugrándozott.
Akkor valami nagyon elromlott közöttünk, amit nem lehetett helyrehozni. Távolságtartó lett velem szembe, és akárhányszor meglátott, fintorgott és lekicsinylően nézte a velem parádézó lányokat. Ő volt az egyik legjobb barátom, de azután az este után, soha többé nem éreztette ezt velem.

-Chester... - Brian hangja zökkentett vissza a valóságba, ahol még mindig a betonon ültem, és a harmadik cigimet szívtam el. - Talán be kéne jönnöd, bemehetünk Summerhez pár percre mi is.

2.fejezet

Pár órával korábban...

Chester

Hivatalos voltam egy házibuliba, de semmi kedvem nem volt elmenni jópofizni a sok újgazdag köcsöggel. Azt viszont tudtam, hogy Summer is ott lesz, úgyhogy meggyőztem magam, hogy nekem is ott a helyem, vigyázni rá, mert Brian, a bátyja és egyben a legjobb barátom, nem tudott eljönni valami meccs miatt.
A buli harmadik percébe egy dögös szőkeség tapadt rám. Ismertem a csajt a suliból, és meg kell hagyni tényleg kurva jól nézett ki. Apró ruha v olt rajta, ami nem sokat hagyott a képzeletemre, de pont ezt szerettem. Hagytam, hogy csókolgassa a nyakam, és végig rajtam lógjon. A farkam keresgélte a kezével, persze semmi jónak nem vagyok elrontója, úgyhogy ezt is engedtem neki. Közbe beszélgettem a haverokkal, vagy ahhoz hasonlókkal.
Aztán megláttam Summert, ahogy engem néz, apró orra ráncba szaladt és fintorgott a barátnőire, szemei tükrözték az undorát, meg volt bennük valami más is, amit nem tudtam megfejteni. Elkapta rólam a pillantását, amikor szám vigyorra húzódott, aztán a gyökér pasija mellé billegett hihetetlen magassarkújában.
Azon az estén is tökéletesen nézett ki, ő is rövid ruhát viselt, de nem olyan ízléstelent, mint a mellettem lihegő Lora vagy Lisa vagy valami hasonló nevű szőke. Summer ruhájának háta teljesen hiányzott egészen a feneke tetejéig, elől viszont a nyakáig ért. Sötétkék színe kiemelte bőre fehérségét, és bal szeme kékjét. Akárhányszor belenéztem a szemeibe mindig ledöbbentem, milyen csodálatos, hogy a bal kék, a jobb pedig a legszebb zöld amit valaha láttam. Ha ezektől még nem lett volna elég dögös és különleges, élénkvörös haját göndören hagyta, így szabadon lengedezhetett minden lépésénél.
- Ches! Nincs kedved elvonulni? - a szőke ribanc még mindig a farkam simogatta, és biztosra vette, hogy tőle kemény, de nagyot tévedett. Senki más nem tudta pusztán a külsejével elérni, hogy harcra kész leszek csakis Summer.
- Várj még egy kicsit cica, és mehetünk. - elfordítottam a tekintetem a legjobb barátom húgáról, és Lorát vagy Lisát kezdtem méregetni. Egy menetet mindenképpen megért a csaj.
Megfogtam a kezét, ő élénken kacarászott mögöttem, egyértelműen tudta, hova tartunk, és alig várta. Kivezetettem a folyosóra, közbe hátrapillantva Summert kerestem, de nem láttam. A hatalmas házba simán el lehetett volna tévedni, de párszor már jártam a házigazdánál Sethnél, úgyhogy simán megtaláltam a megfelelő helyet.
A zene a háznak abba a részébe már nem hallatszott el, viszont néhány igen nagy nyögés és kéjes sikítás kihallatszott a többi szobából.
Amint benyitottam egy ajtón meghúztam a kezemben tartott üveget, és a csajt magamhoz rántva elkezdtem kihámozni a ruhájából. Nem viselt melltartót, hatalmas szilikon mellei azonnal láthatóvá váltak, ahogy a ruha lecsúszott róla. A meglepetés kedvéért bugyi se volt rajta, úgyhogy ott állt totál meztelenül, magassarkúban billegve, és ő is elkezdett vetkőztetni. Gyorsan gombolta az ingem, halogatta a mellkasom és a nyakam. Csak a lihegésünket lehetett hallani, aztán hirtelen valami mást is.
- Nem! Hallod Pete? - úgy egymillió közül is megismertem volna a rekedtes hangot, ami most elég idegesnek hangzott.
A testem megmerevedett, kicsit távolabb toltam magamtól a lányt, aki továbbra is a vetkőztetésemmel volt elfoglalva, és erősen füleltem.
- Ne csináld már kicsim. Olyan régen várok rá. - a pasi hangja elcsuklott, valószínűleg a részegségtől, majd ajtócsapódást hallottam.
A tarkómon égnek álltak a pihék. Éreztem, hogy valami kurvára nincs rendbe, úgyhogy ellöktem magamtól a meztelen csajt, és a folyosóra mentem.
- Hagyd abba Pete! Én nem akarom! - a hang irányába fordultam. Majd három nagy lépéssel a folyosó végén lévő szoba ajtajánál voltam. - Nem! Nem! Fejezd be! - Summer hangja kétségbeesett volt, és hallottam a félelmet is benne.
Még egy kicsit hallgatóztam, hátha csak félreértem a helyzetet, de mikor hangos puffanást hallottam, és egy apró sikolyt, egyszerűen berúgtam az ajtót.
Pete, az a gyökér fasz Summeren feküdt a padlón, aki láthatóan tiltakozott, és karmolta a srácot, ahol érte. Próbálta magáról lelökni, szemében könnyek csillogtak.
Egy pillanat alatt elöntötte a szar az agyamat, és egyszerűen odalépve letéptem róla a srácot, talpra állítottam, és azzal a lendülettel be is húztam neki egyet.
- Mi a fasz? - fogta vérző orrát, de nem volt ideje többet kérdezni, mert se nem láttam se nem hallottam a dühtől. Abban a pillanatban örültem, hogy nem ittam, és teljesen józanul verhetem ki a szart a gyerekből.
- Chester! - Summer rekedtes hangja kétségbeesetten csengett. - Hagyd kérlek! Nem ér ennyit!
A mellkason fel alá hullámzott, ahol a földön fekvő alakot néztem, miközben tartottam egy kis szünetet.
- Még, hogy nem ér ennyit? - néztem a lányra, aki már az ajtó közelében állt. Teste rázkódott a visszatartott sírástól vagy a félelemtől nem tudom, de ez egy kicsit megnyugtatott.
Pete a földön feküdt nyöszörögve, és felállásra képtelenül.
- Remélem, egy életre megtanultad faszfej, hogy nem mászunk rá olyan csajra, aki nem akar veled dugni! - ordítottam a földön fekvő testének, majd még egy nagyot rúgtam rajta. - Ha meghallom, hogy még egyszer valami hasonló történik, nem úszod meg ennyivel.
Hátat fordítottam a srácnak, és Summer felé mentem, kezemet beletöröltem a gatyámba, mert volt rajta némi vér.
Úgy vetette magát a karomba a folyosón, mintha én lennék az egyetlen menedéke. Átöleltem, és csak tartottam, amíg picit megnyugodott. Olyan apró volt hozzám képest, még magassarkúba is épp, hogy a nyakamig ért. Puha volt és málna illatú, én pedig alig akartam elengedni.
Aztán a szobából jövő káromkodás visszahúzott a valóságba, és a dühöm újra lángra kapott.
- Ne! - fogta meg a kezem Summer, ujjait az enyémbe fűzte, és könyörögve nézett rám.
Elkezdtem kifelé húzni a házból, a nappaliba tolongó embereket félre löktem, majd a parkolóba beültettem a kocsimba, én pedig a volán mögé pattantam.
A kerekek csikorogtak, amikor elindultam, de nem akartam lassítani, különben visszafordultam volna, és a szart is kivetem Pete Callahanből, azért, amit tenni készült a mellettem ülő lánnyal.
- A kurva életbe! Mocskos kis fasz! - kiabáltam, és a kormányt csapkodtam a kezemmel.
- Hagyd abba Ches! - csattant fel Summer. - Csak, hagyd már abba, és lassíts le baszki! - már kiabált, arca lángolt, teste görcsösen rángatózott az elfojtott zokogástól.
Nem lassítottam, szememet mereven az útra szegeztem, a vörös ködtől viszont, ami az agyamat borította, semmit se láttam. Még jobban a gázba tapostam, és átkoztam amiért olyan rohadt messze lakott Summer.
Csendben utaztunk egy darabig, az eső esni kezdett, bekapcsoltam az ablaktörlőt, de így is alig láttam valamit.

- Lassíts Ches! - nem bírtam ráfigyelni. Rég elöntötte az agyamat a szar, és emiatt semmire se koncentráltam. Hallottam, hogy felzokog mellettem, erre rápillantottam. Tényleg egy ezred másodperc volt az egész. Egy kibaszott oldalra tekintés, majd vissza az útra.
Láttam, hogy közeledik, de képtelen voltam lassítani. A kocsim ezer darabra robbant körülöttünk.....